Örökbefogadás

Négylábú szeretetfutár

Újra hívható a négylábú szeretetfutár

Az ünnepek közeledtével a Rex Kutyaotthon Alapítvány ismét meghirdeti a négylábú szeretetfutár elnevezésű kezdeményezését. A program célja, hogy menhelyi állatok melegséget vigyenek a magányosan élő, az ünnepeket egyedül töltő emberek életébe, akik szívesen befogadnának egy négylábú házi kedvencet. Ebben az időszakban az Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a magányosan élőkre és igényeik szerint árva kutyákat és macskákat juttatnak el hozzájuk.

Karácsonykor, a szeretet ünnepén az egyedül élő emberek hajlamosak bezárkózni, ilyenkor felerősödhetnek a lelki problémák. A szőrős négylábű kedvencek számos embernek jelenthetnek gyógyírt az ünnepek alatt és azok elmúltával is. A korábbi évek tapasztalatai alapján bátran mondhatjuk, hogy az így örökbefogadott állatok teljes jogú, boldog családtagként éltek tovább szeretetben, megédesítve a gazdi mindennapjait. Bár a lehetőség adott, hogy az ünnepek elmúltával az állatok visszakerüljenek a menhelyre, mégis az a tapasztalat, hogy az így gazdáshoz került állatok életük végéig otthonra találtak.

„Lehet, hogy a mai világban közhelynek tűnik, én mégis hiszem, hogy a szeretet az élet fő mozgatórugója. Ez az éltető érzés mégis egyre több ember számára tartós hiánycikké vált. Sokan drága és káros szenvedélyekkel próbálják pótolni e hiányt, pedig az űrt tökéletesen kitöltheti egy hűséges kutya vagy cica társasága. Az állatok szeretete ingyenes, őszinte, mulattató, ráadásul nekik nincsenek rossz napjaik” - vallja Dr. Király Péter a Rex Alapítvány alapítója.

Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésre, hogy mindenki megtalálhassa a számára ideális négylábú társat.

A választható kutyák és macskák mind remek társai lehetnek az új gazdinak, mind kedvesek, jól alkalmazkodnak az új környezethez.

Választható cicák

Választható kutyák

Ha kiválasztotta a leginkább tetsző állatot a gazdikereso@rex.hu email címen vagy a 06-1 230 4080-as számon tud felőlük érdeklődni. Adatlapjukat, leírásukat itt találja. 

Talán nem is tudatosul bennünk az érintés ereje, hogy amikor házi kedvencünk közelében vagyunk, szinte azonnal megérintjük, megsimogatjuk. Szeretjük kézbe venni a pici állatokat is, érezni testmelegüket, bársonyos bundájukat. Hasonlóan cselekszenek cicáink kutyáink is, igyekeznek minél több testkontaktust kialakítani velünk, gazdákkal, de gyakran idegenekkel is: törleszkednek, odabújnak, megérintenek az orrukkal vagy a mancsukkal, az ölünkbe gömbölyödnek, vagy csak úgy fekszenek a közelünkben, hogy hozzánk simulhassanak. Az érintés biztonságot adó, megnyugtató erejét mindkét fél örömmel kihasználja.

Az állatok megérintése az ember számára kimutatható pozitív következményei: oldódik a stressz, a szorongás, boldogsághormon, endorfin szabadul fel, csökken a magas vérnyomás és a pulzusszám, sőt, az immunrendszer állapota is javulhat. Mindezeket a hatásokat tudatosan alkalmazzák az állatterápiák során, mind kutyák-macskák, mind lovak bevonásával végzett programokban.

A négylábú szeretetfutár által reméljük idén is sokan megtapasztalhatják az állattartás örömeit, a szeretet és az érintés erejét.

Bayer
Asia Center
Támogatom a rex alapítványt
forinttal!