Gerbera

Gerbera
kutya
szuka
Trikolor/Ordas/Fehér
Keverék
ivartalanítva
mozgékony
2019-07-01
közepes
Rex Kutyaotthon Alapítvány

Gerbera vagyok. Eleinte félős és bizalmatlan kutyus voltam, szerencsére gondozóim nem hibáztatnak ezért, a legtöbben ilyenek vagyunk az első pár hétben.
Bekerülésemkor még benne voltak a nyakamban a varratok a bőrömbe nőtt láncokat eltávolító műtét után, naponta kellett kötözni és gyógyszerezni. Igazán egy szavam sem lehet, mindent megtettek értem.
Kicsit később az ivartalanításon is át kellett esnem, amit követett a 10 napos műtéti gallér hordása, amit szintén nem viseltem jól, de szerintem ez is érthető!
Ám ezután mintha kicseréltek volna, nem ismertek rám a gondozóim.
Való igaz, eddig egész nap egy helyben gubbasztottam, most meg kinyílt a világ, hirtelen játékos és barátságos lettem.
Nagyon örülök amikor meglátom a gondikat, ugrálok, dörgölőzöm, puncsolok ezerrel, hogy kivigyenek játszani, sétálni.
Van egy új kenneltársam, nem vagyok már egyedül, ezt nagyon imádom.
De nagyon várom az új gazdimat!

Fontos! Ha megtetszettem neked, kérlek, csak abban az esetben jelentkezz örökbefogadónak, ha egy életre elköteleződnél velem kapcsolatban és felelős állattartó vagy, akinél a kutya nem kerti dísz, hanem családtag. Vállalod, hogy költözésnél (akár külföldre, akár kertből lakásba, akár másik albérletbe) engem is, mint egy másik családtagodat viszel magaddal és gondoskodsz arról, hogy ha veled bármi történik, nekem akkor is legyen hol és legfőképpen biztonságban élnem.

Örökbefogadás feltételei

Támogatom a rex alapítványt
forinttal!