Joker
BEKERÜLÉSÉNEK DÁTUMA: 2025.09.19.
BEKERÜLÉSÉNEK KÖRÜLMÉNYEI: Láncra vert mama kölyke
Joker egy malinois keverék kölyök, pontosabban inkább már tini. A testvéreihez képest teljesen más természetű. Míg a többiek egész nap játszottak, hangoskodtak és rosszalkodtak, Joker inkább félrehúzódott, és a sarokban feküdt. Az anyjuk láncon élt, a kölykök pedig gyakran kijártak az utcára is, ahol feltehetően olyan élmények érhették őket, amelyek Jokerben komolyabb félelmeket hagytak hátra. Emiatt jóval félénkebb, mint egy átlagos kölyökkutya. Kifejezetten bepánikol, ha sarokba szorítják, ilyenkor előfordulhat, hogy félelmében odakap.
Más kutyákra időnként durván reagál, de egy tapasztalt gazda ezt megfelelően tudja kezelni. A gondozóihoz viszont erősen ragaszkodik, szívesen bújik hozzájuk, és láthatóan igényli a védelmet a számára ijesztő külvilággal szemben. Séták során gyakran lefekszik, ezért a pórázon való közlekedést még gyakorolni kell vele. Gyerekes családoknak és kezdő gazdiknak nem ajánljuk. Számára a kutyasuli és a kutyaovi kifejezetten ajánlott, hogy fokozatosan magabiztosabbá válhasson.
Fontos! Kérünk, hogy csak abban az esetben jelentkezz örökbefogadónak, ha egy életre elköteleződnél és felelős állattartó vagy, akinél a kutya nem kerti dísz, hanem családtag. Vállalod, hogy költözésnél (akár külföldre, akár kertből lakásba, akár másik albérletbe) a kutyádat/macskádat, mint egy másik családtagodat viszed magaddal és gondoskodsz arról, hogy ha veled bármi történik, neki akkor is legyen biztos otthona.
-------------------------------------ENGLISH VERSION BELOW-------------------------------------------
DATE OF ADMISSION: 19.09.2025.
Joker is a Malinois mix puppy, or more accurately, a teenager now. Compared to his siblings, his personality is very different. While the others spent their days playing, being noisy, and getting into mischief, Joker tended to withdraw and lie quietly in a corner. Their mother lived on a chain, and the puppies often wandered out onto the street, where they may have had experiences that left Joker with deeper fears. As a result, he is much more timid than the average puppy. He can panic if he feels cornered, and in those moments he may snap out of fear.
He sometimes reacts strongly to other dogs, but with an experienced owner this can be managed appropriately. With his caregivers, however, he is very attached. He enjoys cuddling with them and clearly looks to them for protection from a world that still feels overwhelming to him. During walks he often lies down, so leash walking is something he still needs to practice. He is not recommended for families with children or for first-time dog owners. For Joker, puppy classes and structured dog training are strongly recommended so he can gradually gain confidence and learn to feel safe.
Important! We ask that you apply as an adopter only if you are committed for life and are a responsible pet owner, for whom the dog is not a garden ornament, but a member of the family. You agree to take your dog/cat with you when you move just like another member of your family (either abroad, from a garden to an apartment, or to another sublet). You ensure that if anything happens to you, it still has a safe home.




