Örökbefogadott állat

Örökbefogadás

Teddy

Kutya

Kan

0

yorkshire terrier keverék

Ivartalanított

1. szint2. szint3. szint

2016.10.01.

kicsi

Állatsziget

Rólam

12 társammal együtt kerültem a Rex Alapítvány gondozásába október 4-én, egy söjtöri szaporító telepről! A társaim egy részét már megismerhettétek, hiszen többen vagyunk még akik gazdit keresünk! Azaz, még csak most indult el igazán a gazdikeresés folyamata, hiszen eddig állatorvosi vizsgálatok során kellett átmennünk és a hatósági folyamat is csak nemrég zárult.
Szóval én is gazdit keresek! Nem tudom, sikerül-e találni majd valakit aki hajlandó lesz megosztani velem az otthonát de nagyon remélem!
Tudni kell rólam, hogy jelenleg mindentől félek! Még sétálni sem vagyok hajlandó mert a póráz, a fű, fa, virág, hangot, minden teljesen idegen számomra. Leginkább csak leülök ilyenkor és szemlélem a környezetem. Biztosan változi fog ez, minél többször lesz lehetőségem ismerkedni szűkebb és tágabb környezetemmel, de sok időben, hetekbe, hónapokba telhet, mire eljutok addig, hogy legalább sétáljak, amikor arra kerül sor.
Egyébként kedves és barátságos vagyok emberekkel és kutyákkal is, csak rettentő félős! De megpróbálok megtenni mindent, hogy ez hamar és jó irányba változzon, csak szükségem lenne egy kis segítségre egy szerető, megértő gazditól!




Iratkozzon fel hírlevelünkre!






Webshop

Youtube: 1% esély

Youtube: 25 éve az állatokért!

Youtube: 1% esély

Youtube: rexalapitvany