Címlap Aktuális
Aktuális PDF Nyomtatás E-mail

Példa értékű összefogás a székkutasi tanyán sínylődő kutyákért

Összeállította: Dr. Király Péter és Farkas Adrienne (Rex Állatsziget, 2012. április 27.)
 

Április első napjaiban a kereskedelmi csatornák adtak hírt elsőként arról, hogy egy férfi - akinek tettéért hamarosan állatkínzás gyanúja miatt kell a bíróság előtt elszámolnia lelketlen viselkedéséért - Hódmezővásárhely melletti tanyáján negyven kutyát tart alkarnyi hosszú kötelekkel, láncokkal kikötve, oltatlanul, ellátatlanul, étlen-szomjan. A civil állatvédelem a hatóságokkal karöltve példa értékű összefogással rekordidő alatt oldotta meg a bajba jutott állatok szakszerű mentését és elhelyezését. A múltjuk szörnyű, a jövőjük azonban Önökön is múlik. A több tucat sérült lelkű, elkobzott kutya most az ország számos menhelyén, többek között a Rex Kutyaotthon Alapítványnál várja szerető gazdáját.  

altAz elmúlt évtizedben a média egyre gyakrabban számol be állatokon elkövetett kegyetlenségekről. Nagy valószínűséggel ennek nem az az oka, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen megszaporodott volna az állatokkal szemben elkövetett kihágások száma, csupán azt jelzi, hogy hazánk polgárai szerencsére egyre jobban odafigyelnek a visszásságokra. Így történt ez a közelmúltban is, amikor - lakossági bejelentés alapján - a helyi állatvédők egy Hódmezővásárhely melletti tanyán elképesztő körülmények között sínylődő kutyákra bukkantak.  

Egy – vélhetően pszichés szempontból nem teljesen egészséges – férfi negyven kutyát tartott kötelekkel, láncokkal kikötve, oltatlanul, ellátatlanul, jobbára étlen-szomjan. A kutyák egy része a padláson – télen fagyban, nyáron iszonyatos forróságban - mások az ablaktalan pincében, vagy a koromsötét istállóban tengették napjaikat, vagy éppen fedél nélkül a szabad ég alatt. Volt, amelyik fel sem tudott állni, mert olyan szorosan lekötözték. A kutyák legtöbbje pánikszerűen félt mogorva gondozójától, ami arra utal, hogy rendszeresen bántalmazhatta őket. Tekintettel arra, hogy a tanyán tapasztaltak feltételezték az állatkínzás bűncselekményét, az állatvédők azonnal értesítették a hatóságokat. Székkutas Község Önkormányzata azonnal akcióba lendült, és a Hódmezővásárhely Városi Rendőrkapitánysággal valamint a Csongrád megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság munkatársaival közösen haladéktalanul intézkedtek karantén elrendeléséről, és a szörnyű sorsú állatok elkobzásáról. 

altTekintettel arra, hogy hazánkban sajnos a mai napig nem létesült olyan államilag finanszírozott menekítő-állomás, ahol nagyszámú kobzott állat elhelyezhető lenne, a kobzott állatok begyűjtésének és elhelyezésének feladata ezúttal is a civil állatvédőkre hárult. A mentőakciót Lakos György, a Felelős Állattartás Nemzeti Programjának koordinátora, a Vidékfejlesztési Miniszter civil szervezeti összekötője irányította. A tanyán szabadon lévő ebek szökésének megakadályozására, valamint a környéken kószáló és hazatérő jószágok befogása céljából a tanya körül felhúzták Európa legnagyobb mobil-karanténját. Ezt követően megtörtént az állomány külső és belső parazita-mentesítése, védőoltása, és az ebek egyedi azonosítását biztosító mikrocsipezés.  Az állatok szakszerű begyűjtése, ellátása és elszállítása több mint tíz civil állatvédő szervezet példa értékű összmunkájának eredményeként valósult meg. Az állatok oroszlánrészének elszállításakor negyvenhárman (!) dolgoztak a területen. Feltérképezték az ingatlant, lefényképezték és összeírták a kutyákat, és elsősegélyben részesítették a rászoruló ebeket. Az önkormányzat maximális segítséget nyújtott az akció során a gyors intézkedés, valamint közmunkások illetve lajtos kocsi biztosítása révén. Az első akciónap végeztével a polgármester megelégedetten summázta, hogy példátlan országos összefogás történt a kutyák védelmében.  

altÖsszesen több mint 30 kutyát hoztak el az állatvédők. Cuki, Frufru, Dominó és Dózer már jó kezekben vannak. Ők a Rex Kutyaotthon Alapítvány Állatszigetének új lakói. Félős, bizalmatlan, sovány és elesett társaság. Három fiatal: egy zsemleszínű, aki a Cuki nevet kapta, mivel az első hetektől bájosan megfért gondozója karjaiban. A fekete mudi kinézetű kutyus, Frufru lett, a mókás fejdísze után. Dominó nevéhez méltóan foltos, csak éppen zsemleszínű és fehér. Pointer jellegű, de annál talán kisebb. Dózer pedig egy idős, fekete sétatéri keverék, sármos őszes halántékkal és zsémbes természettel. Mind a négyen kanok és valamennyien szörnyűséges életből szabadultak Székkutasról, a kutyapokolból. Néhány hét elegendő volt ahhoz, szemükben ismét megcsillanjon a remény, és lassan visszatérjen az emberekbe vetett bizalmuk  

altTalán, idővel az állatkínzók lassan elfogynak, mert nagy erő áll velük szemben: a szereteté és az irgalmasságé. Azoknak az embereknek a jósága, akik kimentik a pokolból a kutyákat, akik az állatkórházakban és menhelyeken gondoskodással fogadják őket, és azoknak a leendő gazdiknak szeretete, ami megmutatja nekik, hogy az élet szép és az emberek jók. Többnyire.  

Köszönet a székkutasi mentésben részt vevő civil szervezeteknek, melyek nevét a teljesség igénye nélkül az alábbiakban ABC sorrendben közöljük: Állatvédelmi Őrszem, Budapesti Állatmentők, Tetovált Állatmentők Egyesülete, Élet Tizennégy Nap Után Alapítvány, Konrád Lorenz Egyesület, Menhely az Állatokért Alapítvány, Menedék az Állatokért, Noé Alapítvány, Orpheus Állatvédő Egyesület, Orosházi Állat- és Természetvédő Egyesület, Rex Kutyaotthon Alapítvány.

 


 

Föld Napja rendezvény a Rex Állatszigeten!

 


 


 

Schum Andrea emlékére

 

altSzomorú szívvel tudatjuk, hogy a Rex Kutyaotthon Alapítvány egykori marketingese,
Schum Andrea életének 29. esztendejében tragikus hirtelenséggel elhúnyt. Szeretett
barátunk temetése 2012. április 11-én 15.00 órakor lesz a pécsi köztemetőben, ahol ezt
megelőzően 14.30-kor emlékére szentmisét tartanak.
 
KI VOLT Ő ?
 
Amikor az ember egy kérdésre következetesen nem kap választ, rendszerint a
kérdésfeltevéssel van baj. Ezt érzem, amikor a Rex Alapítvány egykori munkatársa,
szeretett barátom Schum Andrea értelmetlen tragédiája kapcsán felteszem a kérdést:
miért?
 
Miért kell, hogy véget érjen egy földi pálya, amikor a vándor frissen feltöltött tarisznyával
és ragyogó tervekkel épp, hogy saját útjára tér?  És miért pont Ő? Ő, aki szelídségével,
kedves lényével kivétel nélkül mindenki szeretetét élvezte? Akit a Rex alapítvány teljes
csapta az első naptól kezdve a szívébe zárt. És miért ilyen hirtelen - a búcsúnak esélyt
sem adva - szakadt ki a szeretett lény a földi létből?
 
Ezekre a kérdésekre valószínűleg soha nem érkezik felelet.
 
De, ha a kérdést úgy tesszük fel: milyen volt Ő?...máris ezernyi választ kapunk. Andi
jellemét számomra legjobban Wass Albert jezői írják le: „ igaz és jó,  tiszta és
békességes…”
 
Őszinte barátként ilyennek ismertem Őt, a legszelídebb és legszerethetőbb
munkatársat, akinek emlékét örökké őrizzük az Állatszigeten: őt idézi az édes
madárdal és a lágy szellő, amikor  végighullámzik a zsenge nádason.
(Király Péter)
 
 
„…Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek…”
 
(Wass Albert)
 
 
alt
 

Ez a kép 2012. február 26-án este a Váci kálvárián készült, amikor Andi barátja a Jupiter a Hold és a Vénusz együttállását fotózta.

A fa alatt álló személy, a „negyedik csillag” Andi, aki másnap csillagtársai pályájára lépett.

 

Nyugodj békében Andi!

 

 


 

                     


2012. évi programok a Rex Állatszigeten

 

Az idei évben is szeretettel hívjuk és várjuk Önt és családját a Rex Állatsziget programjaira.

Jöjjön el és fedezze fel velünk a környezetünkben élő állatokat, vegyen részt előadásainkon és 

kapcsolódjon ki zenés programjainkon, koncertjeinken!

 

 

Állandó programjaink

  • Csoportos oktatóprogramok – előzetes időpont egyeztetéssel

  • Állatbemutató klub – minden szombaton 10-12-ig

  • Napközis állatismereti táborok

  • Kutyaiskola, gazdiakadémia

  • Háztáji állatbemutató, állatsimogató

 

Fakultatív programok

  • Osztálykirándulások, csoporttalálkozók

  • Születésnap vidám állatos programokkal

  • Állatterápiás foglalkozások (ló, kutya, stb.)

  • Társadalmi szerepvállalás, önkéntes munka

  • Kiállítások, fajtabemutatók, sportversenyek

 

A zoocsemete szakkörök (szombat, 10-12 óráig)

 

  • Február 25. Félelmetes őslények

  • Március 31. Mérgező állatok

  • Április 28. Rettentő rovarok

  • Május 26. Vérszívó vámszedők

 

Hétvégi családi rendezvények

  • Március 24. Víz világnapja – Húsvétváró

  • Április 21. Föld napja

  • Május 19. Madarak és fák napja

  • Június 9. Gyermeknap

  • Augusztus 18. Hontalan állatok világnapja

  • Október 1-5. Állatok hete

  • Október 6. Állatok világnapja – 20 éves a Rex

  • December 8. Állatok Mikulása

 

                       Szeretettel várjuk Önt és kedves családját!

 


 

2011. évi CLVIII. Törvény az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
 
 
1. § Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) 2. § (2) bekezdése helyébe
a következő rendelkezés lép:
„(2) E törvénynek az állat kíméletére, az állatkínzás és az állatkárosítás tilalmára, valamint a jó gazda gondosságára vonatkozó rendelkezéseit a vadon élő állatokra is alkalmazni kell. A halászható, horgászható halfajokra és a természetvédelmi oltalom alatt álló, illetőleg nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó állatokra jogszabály eltérő rendelkezéseket is megállapíthat. E törvény rendelkezéseit a vadászható állatfajok tekintetében a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényben szereplő eltérésekkel kell alkalmazni.”
 
2. § Az Ávt. a 8. §-t követően a következő 8/A. §-sal egészül ki:
„8/A. § Élő állatot nyereményjáték díjaként csak e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott feltételek szerint lehet használni, amennyiben az állat elhelyezésének és tartásának feltételei biztosítottak.”
 
3. § Az Ávt. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„10. § (1) Az állaton minden olyan beavatkozást el kell végezni, amelynek elmulasztása az állat fájdalmát, szenvedését idézi elő, az állatnak sérülést okoz, vagy az állat károsodásához vezet.
(2) Az állaton küllemének megváltoztatása érdekében, továbbá más, nem az állat egészsége vagy későbbi egészségkárosodásának megelőzése céljából történő sebészeti beavatkozás – az ivartalanítás, valamint e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott további beavatkozás kivételével – nem végezhető.
(3) Az állat megjelölésénél az állat számára a legkisebb fájdalommal járó megoldást kell alkalmazni.”
 
4. § Az Ávt. 11. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„11. § (1) Az állat életét elfogadható ok vagy körülmény nélkül kioltani nem szabad. Elfogadható oknak, körülménynek minősül különösen az élelmezési cél vágóállat esetében, a prém termelése, az állományszabályozás, a gyógyíthatatlan betegség, illetve sérülés, a fertőző betegségek felszámolása, valamint az azok ellen való védekezés, a kártevők irtása, a másként el nem hárítható támadás megakadályozása, a tudományos kutatás, valamint közegészségügyi veszély elhárítása. Eb és macska tekintetében az élelmezési cél, illetve a prém termelése nem minősül elfogadható oknak, körülménynek, továbbá tilos e fajok élelmiszerként és prémként történő felhasználása.
(2) Tilos macska vagy eb prémjét, valamint az ilyen prémet tartalmazó terméket forgalomba hozni, értékesítés céljából tartani, értékesítésre felajánlani vagy terjeszteni, vagy azt az ország területére behozni, illetve onnan kivinni, kivéve, ha az valamely közösségi jogi aktus alapján oktatási vagy preparálási célból engedélyezett.”
 
5. § Az Ávt. a 19. §-t követően a következő alcímmel egészül ki:
„A szőrméjükért tenyésztett fajok tartása 19/A. § (1) Állatot szőrméjéért tartani, tenyészteni, szaporítani csak e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott fajok esetében és feltételekkel szabad.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak megszegésével tartott állatot az állatvédelmi hatóság elkobozza, majd – amennyiben állatkertben történő elhelyezésük nem megoldható – az állat tulajdonosának költségére gondoskodik az állat életének megengedett módon történő kioltásáról.”
 
6. § Az Ávt. 24. §-át követő alcím helyébe a következő rendelkezés lép:
„Eb által okozott fizikai sérülés, eb veszélyesnek minősítése és a veszélyes eb tartása 24/A. § (1) Az állatvédelmi hatóság az ebet egyedileg veszélyesnek minősítheti, amennyiben a) az eb fizikai sérülést okozott, és megvalósulnak a veszélyesnek minősítés e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott feltételei, vagy b) az eb fizikai vagy pszichikai állapota alapján feltételezhető, hogy az embernek fizikai sérülést okozhat, és ez a veszélyhelyzet kizárólag az eb veszélyesnek minősítésével hárítható el.
(2) Veszélyes eb az állatvédelmi hatóság által egyedileg veszélyesnek minősített eb.
* A törvényt az Országgyűlés a 2011. november 14-i ülésnapján fogadta el.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 140. szám 33587
(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárásba be kell vonni az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőt.
(4) Veszélyes eb kizárólag az állatvédelmi hatóság által kiadott engedéllyel, az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott feltételekkel és módon, ivartalanítva és elektronikus azonosítóval (a továbbiakban: transzponder) megjelölve tartható.
(5) Tilos veszélyes ebnek bármely módon való szaporítása, tenyésztése – ideértve a vétlen szaporulatot is –, kiállítása, bármely formában történő versenyeztetése, őrző-védő feladatokra való tartása, képzése és alkalmazása, az országba való behozatala, az országból történő kivitele.
(6) A veszélyes ebet polgári jogi szempontból vadállatnak kell tekinteni.
(7) Az e törvény és a végrehajtására kiadott jogszabály szerinti eljárásokban az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértőként az a személy járhat el, aki az állatvédelmi hatóságtól erre engedélyt kapott. Az engedélyezéssel egyidejűleg az állatvédelmi hatóság nyilvántartásba veszi a szakértőt. A nyilvántartás tartalmazza az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők természetes személyazonosító adatait. Az állatvédelmi hatóság a honlapján közzéteszi a szakértői névjegyzékben szereplő személy nevét, telefonos elérhetőségét, valamint elektronikus levélcímét.
(8) A település jegyzője kérheti az állatvédelmi hatóságtól az eb egyedi veszélyessé minősítését.
 
24/B. § (1) Az állatvédelmi hatóság a 24/A. § szerinti engedélyezési eljárásban jogosult kezelni
a) az eb tulajdonosának nevét és címét,
b) az eb felügyeletét ellátó természetes személy (a továbbiakban: ebtartó) nevét, születési helyét és idejét, lakcímét, telefonszámát, elektronikus levélcímét,
c) az eb tartási helyét (település, kerület, utca, házszám),
d) az eb fajtáját, születési idejét, nemét, színét, hívónevét,
e) a transzponder sorszámát,
f) az ivartalanítás időpontját,
g) az eb egyéb egyedi jellemzőit.
(2) Az állatvédelmi hatóság az (1) bekezdésben foglalt adatokról a veszélyes ebek hatékony azonosítása érdekében nyilvántartást vezet.
(3) Az (1) bekezdésben foglalt adatokat az eb elpusztulásától, elvesztésétől, valamint tulajdonosváltásától számított három évig kell nyilvántartani.
(4) Az ebet veszélyesnek minősítő állatvédelmi hatóság a veszélyesnek minősítés tényét 8 napon belül köteles bejelenteni a transzponderrel megjelölt ebek adatait nyilvántartó országos elektronikus adatbázis működtetőjének.
24/C. § (1) Az állatvédelmi hatóság elrendeli az eb életének kioltását, amennyiben az halálos kimenetelű sérülést okoz embernek, és az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértő megállapítja, hogy az eb viselkedése egyértelműen a sérülés okozására irányult.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl az állatvédelmi hatóság elrendeli a veszélyes eb életének kioltását, amennyiben
a) a veszélyesnek minősítő határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül nem kérelmezik az eb tartásának engedélyezését,
b) a tartási engedélyében meghatározott biztonságos tartási feltételek az engedélyben előírt határidőig, de legkésőbb az engedély kiadásától számított 30. napig nem teljesülnek,
c) az eb ivartalanítása és transzponderrel való megjelölése a tartási engedély kiadásától számított 30 napon belül nem történik meg,
d) az eb a tartási engedélyben meghatározott biztonságos tartási feltételek teljesítéséig embernek fizikai sérülést okoz,
e) az ebre vonatkozó tartási szabályokat megszegik, és emiatt az eb embernek fizikai sérülést okoz,
f) az ebet az engedélyezett tartási helyen, és az ebtartó felügyeletén kívül fogják be második alkalommal, vagy
g) annak tulajdonosa vagy az ebtartó ellen indított büntető- vagy szabálysértési eljárás során az állatot jogerős határozattal elkobozzák.
(3) Az állatvédelmi hatóság elrendelheti az eb életének kioltását, amennyiben az súlyos vagy maradandó sérülést okoz embernek, tartója 14 napon belül nem válik ismertté, viselkedésproblémáinak megfelelő kezelése nem biztosított, és az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértő megállapítja, hogy az eb viselkedése egyértelműen a sérülés okozására irányult.
33588 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 140. szám
(4) Az állatvédelmi hatóság az eb azonnali elkobzását, elszállítását és megfelelő helyen való tartását, valamint transzponderrel való megjelölését
a) rendelheti el, amennyiben az súlyos vagy maradandó kimenetelű sérülést okoz embernek;
b) rendeli el, amennyiben az halálos kimenetelű sérülést okoz embernek, vagy amennyiben az ebtartó veszélyes eb tartási engedélyét visszavonják.
(5) A jogerős határozattal elrendelt ivartalanítás, transzponderrel történő megjelölés, elkobzás, szállítás, tartás és az eb élete kioltásának költségei az eb tulajdonosát terhelik.”
 
7. § Az Ávt. a 42. §-t követően a következő 42/A–42/C. §-sal egészül ki:
„42/A. § (1) A transzponderrel megjelölt ebek adatait országos elektronikus adatbázisban (a továbbiakban: adatbázis) kell nyilvántartani az állat tartója és más személyek jogainak, személyi biztonságának és tulajdonának védelme céljából.
(2) Az adatbázisba való regisztrációért e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni, mely díj az adatbázis működtetőjének a bevétele. Az eb transzponderrel történő megjelöléséért legfeljebb 3500 Ft összeg kérhető az állat tartójától, amely magában foglalja a transzponder árát, a beültetés díját és az adatbázisba való regisztráció díját.
(3) Az (1) bekezdés szerinti adatbázist az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv működteti.
(4) Az adatbázisnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
a) az eb tulajdonosának nevét, címét,
b) az ebtartó nevét, lakcímét, telefonszámát, elektronikus levélcímét,
c) az eb fajtáját, nemét, születési idejét, színét, hívónevét,
d) az eb tartási helyét,
e) a beültetett transzponder sorszámát, a beültetés időpontját, a beültetést végző magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát,
f) ivartalanított eb esetén az ivartalanítás időpontját, az ivartalanítást végző magánállatorvos nevét, kamarai  bélyegzője számát,
g) az eb oltási könyvének számát, az azt kiadó magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát,
h) az eb veszettség elleni védőoltásainak időpontját,
i) az eb veszettség elleni védőoltásai során használt oltóanyagot, annak gyártási számát, valamint az oltást végző magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát,
j) a veszettség szempontjából aggályos eb megfigyelési státuszának tényét, időpontját,
k) kisállatútlevéllel rendelkező eb esetén az útlevél számát, kiállításának időpontját, a kiállító magánállatorvos nevét, kamarai bélyegzője számát,
l) az eb veszélyessé minősítésének tényére és időpontjára vonatkozó adatot.
(5) Az adatbázis működtetője jogosult kezelni a (4) bekezdésben meghatározott adatokat.
(6) Az eb tulajdonosa és tartója köteles a (4) bekezdés szerinti adatokat az eb transzponderrel történő megjelölését és regisztrációját végző állatorvos rendelkezésére bocsátani.
(7) Az adatbázis működtetője biztosítja a (4) bekezdés c), h) és l) pontja szerinti adatokhoz való nyilvános hozzáférést az állatba ültetett transzponder sorszáma alapján.
(8) Jogszabályban meghatározott közfeladat ellátása érdekében az adatbázis működtetője az adatbázishoz
a) hozzáférést biztosít a települési, fővárosban a kerületi önkormányzat részére,
b) hozzáférést biztosíthat bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság és más közigazgatási szerv részére.
(9) Az adatbázisban szereplő adatok tulajdonjogot nem igazolnak.
42/B. § (1) A tartás helye szerint illetékes települési, fővárosban a kerületi önkormányzat ebrendészeti feladatainak
elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.
(2) Az ebösszeírás során a települési, fővárosban a kerületi önkormányzat jogosult kezelni a 42/A. § (4) bekezdés szerinti adatokat.
(3) A települési, fővárosban a kerületi önkormányzat az ebösszeírás alapján a (2) bekezdésben foglalt adatokról helyi elektronikus nyilvántartást vezet, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.
(4) Az adatbázis működtetőjének kérésére a települési, fővárosban a kerületi önkormányzat, valamint a Magyar Állatorvosi Kamara köteles a nyilvántartott ebekről adatot szolgáltatni.
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 140. szám 33589
(5) Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a (2) bekezdés szerinti adatokat a települési, fővárosban a kerületi önkormányzat rendelkezésére bocsátani.
 
42/C. § (1) Az ebtartás helye szerint illetékes települési, fővárosban a kerületi önkormányzat az adott év első napjáig négy hónapos kort betöltött eb után az eb tulajdonosától évente ebrendészeti hozzájárulást szedhet be.
(2) Az adott évi ebrendészeti hozzájárulás tekintetében az eb tulajdonosának az év első napján az oltási könyvben tulajdonosként feltüntetett természetes vagy jogi személyt, jogi személyiség nélküli szervezetet kell tekinteni.
(3) Az éves ebrendészeti hozzájárulás mértékét a tartás helye szerint illetékes települési, fővárosban a kerületi önkormányzat
a) az eb tartási céljának,
b) az eb tartásának állatjóléti és ebrendészeti jellemzőinek (tartási hely típusa, mérete, tartott ebek száma),
c) az ebtartó szociális helyzetének figyelembe vételével állapítja meg, de az nem haladhatja meg ebenként veszélyes eb vonatkozásában a húszezer, más eb esetében a hatezer forintot.
(4) Nem szedhető ebrendészeti hozzájárulás
a) a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat mellékletében felsorolt magyar kutyafajtákba tartozó törzskönyvezett,
b) a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő vagy terápiás,
c) a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott,
d) – a veszélyes eb kivételével – az ivartalanított,
e) az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet gondozásában tartott, valamint
f) állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott eb után.
(5) Az állatvédelmi szervezet gondozásában tartás tényét az állatvédelmi szervezet vezetője írásban igazolja.
(6) Az állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől történő örökbefogadás tényét az örökbeadó intézmény vagy szervezet vezetője írásban igazolja.
(7) A települési, fővárosban a kerületi önkormányzat köteles a befolyt ebrendészeti hozzájárulás teljes összegét az ebek ivartalanításának támogatására, az állatmenhelyek és az ebrendészeti telepek fenntartására, állatvédelmi szervezetek támogatására, valamint az ebösszeírás vagy egyéb, az ebtartással kapcsolatos állatjóléti és közegészségügyi intézkedések finanszírozására fordítani.
(8) A határidőre meg nem fizetett ebrendészeti hozzájárulás adók módjára behajtandó köztartozás.”
 
8. § (1) Az Ávt. 43. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával az állatok védelmére, kíméletére vonatkozó jogszabály vagy hatósági határozat előírását megsérti vagy annak nem tesz eleget, magatartásának súlyához, ismétlődéséhez, és különösen az állatnak okozott sérelem jellegéhez, időtartamához igazodó mértékű állatvédelmi bírságot köteles fizetni.”
(2) Az Ávt. 43. §-a a következő (6)–(12) bekezdéssel egészül ki:
„(6) Állatvédelmi bírság kiszabása helyett vagy azzal egyidejűleg az állattartót a hiányosságok kijavítására, pótlására kell kötelezni, továbbá az állatok gondozásával, a velük való helyes bánásmóddal kapcsolatos állatvédelmi oktatáson (a továbbiakban: állatvédelmi képzés) való részvételre kötelezhető.
(7) Ha az állatvédelmi képzésen való részvételre kötelezett állattartó a kötelezettségének önként nem tesz eleget, az állatvédelmi képzés, illetőleg annak hátralévő része helyébe állatvédelmi bírság lép.
(8) A határidőre meg nem fizetett állatvédelmi bírság adók módjára behajtandó köztartozás.
(9) Ha kedvtelésből tartott állat tartója az állatok védelmére vonatkozó jogszabályok vagy hatósági határozat rendelkezésének szándékos vagy ismételt megsértésével állatának maradandó egészségkárosodását vagy elpusztulását okozza, és a kedvtelésből tartott vagy a jövőben tartandó állat jóléte állatvédelmi bírság kiszabásával és az állatvédelmi képzésen való részvételre kötelezéssel sem biztosítható, az állatvédelmi hatóság – állatvédelmi bírság kiszabása mellett – az állattartót állat kedvtelésből való tartásától a jogsértés súlyától függően 2–8 évre eltiltja.
(10) Ha nem kedvtelésből tartott állat tartója az állatvédelemre vonatkozó jogszabályok vagy hatósági határozat rendelkezésének szándékos és ismételt megsértésével állatának maradandó egészségkárosodását vagy elpusztulását okozza, és a tartott vagy a jövőben tartandó állat jóléte állatvédelmi bírság kiszabásával és az állatvédelmi képzésen
33590 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 140. szám való részvételre kötelezéssel sem biztosítható, az állatvédelmi hatóság – állatvédelmi bírság kiszabása mellett – az állattartót az érintett állatfaj tartásától a jogsértés súlyától függően 2–8 évre eltiltja.
(11) Ha nem kedvtelésből tartott állat tartója az állatvédelemre vonatkozó jogszabályok vagy hatósági határozat rendelkezéseinek szándékos vagy ismételt megsértésével állatának maradandó egészségkárosodását vagy elpusztulását okozza, és a tartott vagy a jövőben tartandó állat jóléte állatvédelmi bírság kiszabásával és az állatvédelmi képzésen való részvételre kötelezéssel sem biztosítható, az állatvédelmi hatóság – állatvédelmi bírság kiszabása mellett – az állattartót a jogsértés súlyától függően 2–8 évre
a) az állatok tartása, egészségi állapota tekintetében rendszeres jelentéstételre kötelezheti, vagy
b) az érintett állatfaj vonatkozásában tartási gyakorlattal rendelkező személy igénybevételére kötelezheti.
(12) Ha az állattartó a (11) bekezdés szerinti kötelezettségeit megsérti, az állatvédelmi hatóság a (10) bekezdésben foglalt jogkövetkezményt alkalmazhatja.”
9. § Az Ávt. 45. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Amennyiben az állat továbbélése megszüntethetetlen vagy csillapíthatatlan szenvedéssel járna és gyógyulása nem várható, továbbá
a) az állat tartója ismeretlen, vagy
b) vadon élő, nem vadászható állat esetében az egyed a szabadon élésre vagy fogságban tartásra alkalmatlan, az állatvédelmi hatóság köteles az állat életének fájdalom nélküli kioltásáról gondoskodni. Az állat életének kioltásával
kapcsolatban felmerült igazolt költségeket a települési, fővárosban a kerületi önkormányzat köteles megtéríteni. Vadászható állatfaj esetében a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló, védett állatfaj esetében a természet védelméről szóló törvény szabályait kell alkalmazni.”
10. § (1) Az Ávt. 49. § (3) bekezdése a következő h)–j) ponttal egészül ki:
[Felhatalmazást kap a Kormány, hogy]
„h) az eb okozta fizikai sérülés, illetve ennek veszélye keletkezésekor felmerülő hatósági feladatokat, valamint a veszélyesnek minősített eb tartásának és a tartás engedélyezésének részletes szabályait,
i) a transzponderrel megjelölt ebek adatait nyilvántartó országos adatbázis működési feltételeit, valamint az adatbázisba történő regisztráció díját,
j) az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértők engedélyezésére vonatkozó részletes szabályokat” [rendeletben állapítsa meg.]
(2) Az Ávt. 49. § (4) bekezdése a következő h) és i) ponttal egészül ki:
[Felhatalmazást kap]
„h) a miniszter, hogy a veszélyes eb tartása engedélyezésének igazgatási szolgáltatási díját, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos szabályokat az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben,
i) a miniszter, hogy a szőrméjükért tartott állatfajok körét, tartásuk, tenyésztésük és szaporításuk különleges szabályait” [rendeletben állapítsa meg.]
(3) Az Ávt. 49. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) Felhatalmazást kap a települési, fővárosban a kerületi önkormányzat képviselő-testülete, hogy az ebrendészeti hozzájárulás mértékét, kiszabásának feltételeit, a kedvezmények, mentességek körét, illetve a megfizetésének szabályait rendeletben határozza meg.”
11. § Az Ávt. 50. §-a a tizedik gondolatjelet követően a következő alponttal egészül ki:
„– az Európai Parlament és Tanács 1523/2007/EK rendelete a macska- és kutyaprém, valamint az ilyen prémet tartalmazó termékek forgalomba hozatalának, a Közösségbe történő behozatalának, illetve onnan történő kivitelének tilalmáról.”
12. § Az Ávt. a következő 51. §-sal egészül ki:
„51. § E törvény 42/C. § (4) bekezdésének a) pontja tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, – a 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított – 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikkében előírt egyeztetése megtörtént.”
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 140. szám 33591
13. § (1) Az Ávt. 3. § 3. pontjában a „szolgáló, megfelelő engedéllyel rendelkező állandó létesítmény” szövegrész helyébe a „szolgáló állandó létesítmény” szöveg lép.
(2) Az Ávt. 3. § 11. pontjában az „állatsereglet tartására – hatósági engedély alapján – létesítettek” szövegrész helyébe az „állatsereglet tartására létesítettek” szöveg lép.
(3) Az Ávt. 6. § (1) bekezdésében a „sérülést okozni, így különösen” szövegrész helyébe a „sérülést okozni, az állatot károsítani, így különösen” szöveg lép.
(4) Az Ávt. 6. § (2) bekezdésében a „tépésére” szövegrész helyébe a „szedésére” szöveg lép.
(5) Az Ávt. 7. § (2) bekezdés b) pontjában az „építményt vagy földterületet” szövegrész helyébe az „építményt, földterületet vagy egyéb helyet” szöveg lép.
(6) Az Ávt. 7. § (3) bekezdésében a „külön jogszabály alapján” szövegrész helyébe a „jogszerűen” szövegrész lép.
(7) Az Ávt. VIII. Fejezetének címében a „PÉNZÜGYI FEDEZETE, AZ ÁLLATVÉDELMI BÍRSÁG” szövegrész helyébe a „PÉNZÜGYI FEDEZETE, AZ EBNYILVÁNTARTÁS, AZ EBRENDÉSZETI HOZZÁJÁRULÁS, AZ ÁLLATVÉDELMI BÍRSÁG” szöveg lép.
(8) Az Ávt. 43. § (2) bekezdésében az „élelmiszerlánc-felügyeleti szerv” szövegrész helyébe az „állatvédelmi hatóság” szöveg lép.
(9) Az Ávt. 43. § (3) bekezdésében az „élelmiszerlánc-felügyeleti szervnek” szövegrész helyébe az „állatvédelmi hatóságnak” szöveg lép.
(10) Az Ávt. 45/B. § (1) bekezdésében „az állat egészségét” szövegrész helyébe „az állat vagy ember egészségét” szöveg lép.
(11) Az Ávt. 49. § (4) bekezdés b) pontjában a „nyilvánítás feltételeit, valamint” szövegrész helyébe a „nyilvánítás feltételeit, a veszélyes vagy veszélyesnek nyilvánított állatok adatait nyilvántartó országos adatbázis működési feltételeit,
valamint” szöveg lép.
14. § A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 266. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában veszélyes eb a hatósági határozatban egyedileg veszélyes ebbé nyilvánított eb.”
15. § Ez a törvény 2012. január 1-jén lép hatályba, majd az azt követő napon hatályát veszti.
16. § E törvény a macska- és kutyaprém, valamint az ilyen prémet tartalmazó termékek forgalomba hozatalának, a Közösségbe történő behozatalának, illetve onnan történő kivitelének tilalmáról szóló, 2007. december 11-i 1523/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
17. § A törvény tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, – a 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított – 1998. június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8–10. cikkében előírt egyeztetése megtörtént.
 
 
Dr. Schmitt Pál s. k.,                              Kövér László s. k.,
 
köztársasági elnök,                       az Országgyűlés elnöke
 

 


 

 

Négylábú szeretetfutár

alt A Rex Kutyaotthon Alapítvány karácsony ünnepe alkalmából - a tavalyi évhez hasonlóan - ismét egyedülálló akcióval kedveskedik a magányos állatbarátoknak. A december közepétől induló kezdeményezés célja, hogy menhelyi állatok segítségével örömet csempésszenek a magányos emberek életébe. Az alapítvány vállalta, hogy gazdira váró, kedves és szeretetéhes menhelyi kutyákat és macskákat juttat el azokhoz, akik az ünnepek idejére átmenetileg szívesen megosztanák otthonukat egy gazdira váró, kedves négylábúval. Az ideiglenesen befogadott állatok élelmezéséről és állatorvosi ellátásáról is az alapítvány gondoskodik. 

 "Tapasztalataink szerint a menhelyre került idősebb kutyáknak és macskáknak kevesebb esélye van az örökbefogadásra annak ellenére, hogy jól szocializáltak, sőt esetenként kiképzésben is részesültek. Mi most ezeknek az állatoknak szeretnénk elsődlegesen esélyt adni arra, hogy –legalább a szeretet ünnepén- otthonra leljenek. Biztos vagyok abban, hogy aki megízleli azt az őszinte ragaszkodást, amit egy társállat nyújthat, az nem akar majd az ünnepek után sem megválni négylábú társbérlőjétől!" hangsúlyozta Király Péter , a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója.

 A Rex Alapítványtól közel 400 kutyát, macskát, tengerimalacot fogadtak örökbe 2011 folyamán. Az újpesti Rex Állatszigeten jelenleg több mint 100 kutya és a közelmúltban felavatott macskaházban 30 macska várja leendő gazdáját.

 A „Négylábú szeretetfutár” elnevezésű kezdeményezést is azzal a nem titkolt szándékkal indítják útjára, hogy az állatok ne csak az ünnepek idejére, hanem egy életre otthonra találjanak.

alt

Karácsonyi társra váró állataink képeinek megtekintése ITT és ITT.


altKedves Önkénteseink!

Szeretnénk ha a Rex Alapítvány gondozásában lévő kutyák szocializálása még hatékonyabban működne mint eddig és ezzel is nőne az esélyük szerető családba kerülni.Ehhez kérjük a segítségeteket!

Minden szombaton és vasárnap 14 - 15 óra között szocializációs foglalkozást tartunk a gondozásunkban lévő kutyák számára melyhez önkénteseink segítségére is szükségünk van. Aki szívesen részt venne Rex-es kutyával ilyen foglalkozáson, az részvételi szándékát, kérjük jelezze Pintér Tamásnak a 06-30-920-2761-es telefonszámon.

Előre is köszönjük - a kutyáink nevében is!

Rex Kutyaotthon Alapítvány


  MINISZTERI ELISMERÉS A RENDKIVÜLI HELYTÁLLÁSÉRT

alt

A Rex Alapítvány alapítója Dr. Király Péter 2011.október 4-én, Magyarország történelmének legsúlyosabb ipari katasztrófájának első évfordulóján megrendezett emléknapon miniszteri kitüntetést vett át. 
 
A megemlékezésen részt vett Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Kontrát Károly és Illés Zoltán államtitkárok, országgyűlési képviselők, a megye vezetői, valamint a helyi elöljárók. A Devecserben megrendezett emlékpark átadó ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter számos kitüntetést adott át civil szerevezeteknek, így a Rex Alapítványnak is a vörösiszap katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított helytállás elismeréséül. Király Péter hangsúlyozta, hogy a jóleső elismerést több tucat állatvédő szervezet és egy több száz fős lelkes önkéntes csapat nevében vette át, akik az iszapkatasztrófát követő időkben példamutató összefogással állatok ezreinek életét mentették meg.
 
 

 

   


 

 

 

Egy éve történt - ISZAPKATASZTRÓFA

 

 

"Katasztrófahelyzet van több veszprém megyei településen. Az Ajka melletti timföldgyárban átszakadt egy gát, és több százezer köbméter vörösiszap ömlött ki. A maró hatású veszélyes iszap egyik pillanatról a másikra öntötte el a házakat, és nem mindenki tudott elmenekülni. Volt olyan része a falunak, ahol két és fél méter magasan állt az iszap. Helikopterekkel is mentették az embereket,  és mobil-mentőbázisokat alakítottak ki, ahol vizsgálják az embereket és lemossák róluk a maró iszapot." TV2 2010. október 4.

 

alt

 

 



 
 Szarvasgomba fesztivál és Rex örökbefogadónap
- képes beszámoló -
 
alt2011. szeptember 4-én, vasárnap, különleges nap volt itt, az Állatszigeten. Szarvasgomba fesztivállal egybekötött Rex örökbefogadónapot tartottunk.
A nap Benkő Péter állatokról. állatvédelemről szóló gondolataival kezdődött, majd meghallgathattuk a Lovak álma című költeményt a színművész előadásában.
Ezt követően a Rex Tanoda agility és őrző-védő kutyabemutatóját tekinthették meg az érdeklődők, majd pedig négylábú büszkeségeink, az állatszigeti kutyák mutatatkoztak be engedelmességi bemutatójukkal.
A programok között szarvasgombás-vajas pirítóst falatozhattak a kiváncsiak, és megtudhattak sok mindent a szarvasgombászat történetéből.
altaltalt
 
Gerbacsich Ottónak köszönhetően megnézhettük, hogyan keresik a szarvasgombát a triflász ebek. Ő volt az, aki előző nap előkészítette a terepet, azaz 14 különböző helyre szarvasgombát, ősi nevén triflát, rejtett a földbe a bemutatóhoz. A szarvasgomba vadászatra képzett kutyák minden egyes triflát villám gyorsan kiszagoltak és előástak, majd boldogan mutatták gazdájuknak, milyen ínycsiklandó földi csemegére is leltek.
altaltalt
Közben megérkeztek az Operaházy Borlovagok, hogy trifla indulókkal és néhány friss és ropogos Rex indulóval szórakoztassák a nagyérdeműt.
Koradélután végre a színpadon is bemutatkozhattak gazdira váró állataink. Először a kutyák léptek színre, és Kolder-Nagy Petra segítségével egyesével bemutatkoztak. A kutyák után a cicák következtek, hogy Borzi Enikő szinkronhangján elmondhassanak magukról minden fontosat. És hogy valóban gazdira vár mindegyikük, az is mutatta, hogy olyan jól veselkedtek a színpadon, mint még soha!
altaltalt
A szarvasgomba és a négylábúak után a bor következett, és a bor filozófiája Huzella Péter előadásában.
Természetesen a gyerekek sem maradtak ki a jóból, 'tanya olimpiát' rendeztünk nekik fánk evéssel, kötélhúzással, tojásdobálással több turnusban! 
A sűrű program közben megéhezőket Jani bácsi várta az elmaradhatatlan kemencés lángossal és buktával.
alt altalt
És amire nagyon büszkék vagyunk: a Magyar Szarvasgombász Szövetség Gerbacsich Ottó kollégánkat ezen rendezvény keretében tüntette ki  a mester triflász érdeméremmel.
 altalt
És mi lett az örökbefogadónap eredménye? Egy kutya, két cica és egy tengerimalac talált gazdára még azon a napon, de reméljük, hogy társaikért is hamarosan visszatérnek az álomgazdik.
 alt
A következő nagy családi rendezvényünk október 1-én, szombaton lesz, melyet az Állatok világnapja tiszteletére rendezünk. Ekkor egy igazi állati sportnapra látogathat majd el minden kedves érdeklődő. És mint korábban mindig: a belépés továbbra is minden két és négylábú érdeklődő részére díjtalan!
 

Barka világbajnokságra megy!

Rexes kutyasiker!

alt

Barka, a hat éves mali-border keverék - kit annakidején tőlünk fogadtak örökbe Orbán Ágiék -, KIJUTOTT A HOLLANDIAI IMCA-ra (a keverék kutyák agility világbajnoksága szept. 1-4.)

Szurkoljatok velünk!

 


 

Önkéntes munka

2011. július 14.

 

alt

2011. július 14-én délelőtt a Magyar Ökölvívó Szövetség ifjúsági válogatottjának tagjai látogattak el az Állatszigetre azért, hogy az európai önkéntesség éve alkalmából önkéntese munkát végezzenek azaz segítséget nyújtsanak a mindennapi, állatokkal kapcsolatos teendőinkben.

Miután megérkeztek, először az oktatóba vezényelték az ifjakat szakértő kollégáink, hogy előadást hallgassanak meg a felelős állattartás témakörében. Ezt egy nagy séta követte, körben az Állatszigeten, majd pedig kezdődhetett a móka és a séta a kutyáinkkal.

Az önkéntes munka végén - ünnepélyes keretek között - megköszöntük a látogatást és egy kis rexes ajándékkal leptünk meg minden fiatalt.

 

A Kazahsztáni világbakjnokságra pedig előre is: Hajrá Magyarország, hajrá magyar ökölvívó ifjak!

 


 

Bobi hazament

2011. június 15.

Emlékeztek még Bobira, a Devecserből mentett labrador-keverék kutyusra?

Ő volt az, akinek az életben maradásában még a szakemberek sem mindig bíztak, mert olyan komolyan megsérül az iszapkatasztrófa idején. Mikor annakidején rátaláltak, már három napja marta lábait ls hasát a lugos anyag, így olyan komoly égési sérüléseket szevedett, hogy humán égési balesetekben tapasztalt orvost is ki kellett hozzá hívni. Az égett területen, azaz Bobi lábairól és hasáról is egyben vált le a bőr, így naponta kellett azt szakértő kezeknek újrakötözni. Volt néhány nap, amikor már Bobi, a kutya is láthatóan lemondott az életéről... de akkor, először a katasztrófa után, meglátogatták őt a gazdái. A találkozás pedig csodát tett, az addig apatikusan fekvő kutya újra élni akart. Sőt már teljesen felgyógyult!

A kutya gazdái a katasztrófában mindenüket elvesztették, otthonuk lakhatatlanná vált, új lakhely és élet után kellett nézniük. De most, hogy újra van saját házuk, az első dolguk volt, hogy eljöjjenek Bobiért és hazavigyék.

Legyenek nagyon boldogok!

 

 


 

Tanévzáró Gyermeknap

2011. június 11.

Fantasztikus napot zártunk szombaton, a 'Tanévzáró Gyermeknap' napján. Bár korábban kicsit aggódtunk a napi rendszerességgel beköszöntő heves viharok miatt, szombaton odafenn kegyesek voltak hozzánk, és a lehető legszebb nyári időjárást varázsolták nekünk az Állatszigetre. A Nap barátságosan sütött, mikor kezdetét vette a rendezvény.

A Rex és az Állatsziget a múlt héten a rendezvény előkészületének a jegyében zajlott, megbeszélések, építések és szervezések követték egymást. Hogy a Boomerang kalandpark Tapsi Hapsi káposzta bowlingjával, a Rózsaszín Párduc lézerakadály-pályájával, a Flúgos futam pónihintójával és Garfield konyhájával már kora reggel teljes pompájában fogadhassa a gyerekeket, már előző délután mindent a helyére kellett varázsolnia szakavatott kezeknek. És ezen felül egész héten épült, szépült az új játszóterünk, melyet a rendezvény napján Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, adott át a gyermekeknek megnyitva ezzel a nap gazdag programjainak sorát.

Bátran állíthatjuk, hogy mindenki jól érezte magát, aki ellátogatott hozzánk, és csupán olyan panasz érkezett, hogy családok egy későbbi programot késtek le a nap folyamán amiatt, hogy nem tudtak időben elindulni az Állatszigetről a 'túl' sok és 'túl' izgalmas programok miatt.

A játszótér avatója után R. Kárpáti Péter köszöntötte a látogatókat és meghívott mindenkit a Kolompos Együttes előadására. Kicsik és nagyok együtt egy órán keresztül énekeltek együtt a zenekarral. Ezalatt a Reneszánsz Bajvívók is felépítették sátrukat és kezdetét vette a középkori harcművészeti bemutató. A kisszínpadon ezalatt az Állatszigeten élő kutyák mutatkoztak be, elmondván, mennyire szeretnének végre szerető gazdihoz kerülni.

A Kolompos együttes után a Petőfi Musical Stúdió fiataljai léptek a nagyszínpadra, hogy fülbemászó és kedves dallamokra énekeljenek és táncoljanak a nézőközönség nem kis örömére. Előadásuk után következett a Boomerang tv házikedvenc versenyének díjátadója több kategóriában. A színpadon Kecskés Karina mellett Scooby Doo díszvendég adta át a nyereményeket a díjazottaknak, köztük Csivinek, a mi kis öreg csivavánknak, aki egyik gondozónk nevezett be a vetélkedőre.

De nem csak a házikedvenc verseny díjátadója esett a rendezvány napjára: a Royal Canin felelős állattatás rajzpályázatának kis nyerteseit is itt jutalmaztuk, amit egy nagyszerű beszélgetés követett arról, hogy miképpen is kell kisállatot tartani. A jópofa és izgalmas beszélgetés végén pedig Ricsi bohóc toppant be, hogy megnevetessen kicsiket és nagyokat.

Ezalatt a nagyszínpadon elkezdőttek az előkészületek a tombola sorsolásra (rendezvényeinken a tombolajegy megvásárlásával mindenki az Állatsziget négylábú látogatóit támogathatja). Az értékes nyereményeket a Boomerang tv ajánlotta fel. A sorsolás varázslatos körülmények között zajlott, ugyanis a gyerekek Nagy Molnár Dávid, bűvész varázserejű kalapjából húzhatták ki a szerencsét hozó számokat.

Dávid nem csak a sorsolásra maradt, hanem utána egy szemkápráztató, varázslatos hatvan perccel ajándékozta meg kis nézőit.

Közben a rexes kutyák mellett a rexes cicák is bemutatkoztak a kisszínpadon. Voltak köztük kicsik, nagyok, feketék, fehérek, tarkák. Bátran mondhatjuk, hogy több néző esett szerelembe látván ezeket a bájos jószágokat, amelyek közül ezen a különleges napon többen is gazdára találtak.

A nagy bemutató téren mindeközben kutyabemutató zajlott. Először a flydogsosok adtak ízelítót abból, milyen sportokra is képesek a négylábúak, majd pedig a rexes kutyák adtak bizonyságot engedelmességitudásukról, azaz arról, hogy ők bizony éppen úgy iskolába járnak, mint a 'rendes', gazdis állatok. El is kápráztatták a 'népet' így Sweeny Toddot, szerető kutyusunkat, még aznap örökbe is fogadták. Terápiás kutya lesz belőle!

De ezzel még nem ért véget a nap! Mialatt a nagyszínpadon a NemAdomFel együttes készülődött, és kisszínpadon Huzella Péter énekelt tündérekről, állatokról, mindenféle jó dologról a közönségnek, a füves bemutató térre harsművészek érkeztek, hogy zenére 'törjenek-zuzzanak' ámulatba ejtve mindenkit, aki tátott szájjal állta körbe őket.

A csoda azonban nem ért véget, mert a NemAdomFel együttes is játszani kezdett. A sérült emberekből álló országos hírű zenekar olyan hangulatot varázsolt az Állatszigetre, hogy a nézők nem tudták, hogy a meghatottságtól könnyezzenek, vagy pedig a pezsgő muzsikára táncba kezdjenek.

És elérkezett a nap utolsó előadása, megrkezett az Alma zenekar. Műsoruk hatása leírhatatlan volt, a kicsik jókedvükben tomboltak, kiabáltak és természetesen hangosan énekeltek.

A rendezvényt ezután egy második tombolasorsolás zárta, majd pedig R. Kárpáti Péter elbúcsúzott a gyerekektől.

 

Reméljük hamarosan újra találkozunk egy legalább ilyen színes és izgalmas rendezvényen itt, az Állatszigeten!

 

 


 

 

Állatvédelem az Isten háta mögött!

alt

Kedves Munkatársaink és Önkénteseink!

2011. május 22-én, vasárnap 12 órától a Rex Alapítvány alapítója Király Péter „Állatvédelem az Isten háta mögött” címmel tart vetítettképes élménybeszámolót a közelmúltban lezajlott dél-kelet ázsiai állatvédelmi tevékenységéről. Az összejövetelen egy most alakuló állatmentő csapat munkáját is be fogjuk mutatni, melynek működtetéséhez lelkes önkénteseket toborzunk. Arra kérünk benneteket, hogy, ha tehetitek, gyertek el, mert a megbeszélésen elosztjuk a Június 11-i, gyereknapi rendezvény önkéntes feladatait is.

A rendezvény kb. 14 óráig tart, szürcsölni és harapnivalóról gondoskodunk.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt az alsó oktatóban!

Üdvözlettel: Rex Alapítvány

 


'ÖRÖKBEFOGADÓNAP'

2011. április 23. szombat

altÖrökbefogadó napot szervezett szombaton a Német Juhászkutya Fajtamentés a Happy Dog KKI területén a X. kerületben. Természetesen nekünk is ott kellett lennünk!

Kétlábú munkatársaink és önkénteseink mellett, Csiribi, Rufusz, Rulett és Alfa képviselte az Alapítványt a rendezvényen. Azért ők, mert ilyen helyre csak aránylag nyugodt, a tömeget, nagy zajt jól viselő kutyákat lehet vinni, eme négylábúak pedig valóban a legtürelmesebbek közül valók.

Bizakodva néztünk a nap elé, mert tavaly nagyon eredményesek voltunk, több kutyánkat és örökbefogadták. Sajnos idén nem voltunk ilyen sikeresek, mert bár a látogatók nézegették a kutyusokat, de végül egyik sem talált új otthonra.

De hogy pontos még pontosabb képet és hangulatjelentést adhassunk a szombatunkról, íme egy rövid beszámoló Ágitól:

"A hangulat és az idő fantasztikus volt, az örökbefogadni vágyók lehettek volna egy kicsit többen. Sajnos egyik kutyánkat sem vitték el, de volt érdeklődő Csiribire. Kutyáinkról kiderült, hogy jól tűrik a lövöldözés zajait-önkénteseink már kicsit rosszabbul. Itt szeretném megköszönni H.Zsófinak, Ny.Dórinak, N.Briginek és O.Dorkának hogy képviselték Alapítványunkat. Még a szépségversenyre is benevezték Rufuszt és Rulettet. Csiribi mindenkivel kedves volt és bújós-hátha ma már OTTHON aludhat. Rufusz tökéletes terápiás kutya lehetne, ha szeretetével nem akarna mindenkit lehengerelni-a szó szoros értelmében :) Rulett kicsit visszafogottabb, de ez ne tévesszen meg senkit, egy nyugvó energia bomba, aki nem mellesleg érdeklődő és bújós."

Vasárnap azonban az Állatszigetről két kutyánkat is 'elvitték'! Az egyik Bambi, a bájos, tűzről pattant, fél éves szuka kutyus, a másik pedig Alfa a szintén 6 hónapos, tündéri leányzó, akit az utóbbi időben már egyébként is sokan nézegettek! Reméljük boldog, meleg otthonra találtak!

 


 


alt

FÖLD NAPJA - HÚSVÉTVÁRÓ

(2011. április 16)

Ragyogó napsütéssel fogadott minket az Állatsziget szombaton, a Föld Napja rendezvényünk reggelén. Az időnek - no és a remek programoknak - köszönhetően rengeteg család, kicsi és nagy gyerek látogatott el hozzánk, és érezte nagyon jól magát. Akárcsak mi, a szervezők :-)

És hogy mi minden történt? Nézzétek meg képes beszámolónkat!

 

 

 

altalt

A nap házigazdája - természetesen a NYÚL mellett - Kollányi Ágoston volt, a 47 éves Delta rendezője. Király Péter beszélgetett vele a filmezésről, fotózásról és a természetfilm készítés szakmai titkairól.

altalt

Ellátogatott hozzánk - családjával együtt - Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt, és örömmel vett részt a Rex Alapítvány Vulkanológus Brigád megalakulásának ünnepélyes ceremóniáján.

altalt

A Brigádot Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus hívta életre, hogy minden gyerek megérthesse, hogy miért is keletkeznek a vulkánok, és milyen hatásuk van a természetre, a levegőre és az egész Földünkre. Ennek szemléltetésére az Állatszigeten 2011. április 16-án, 11 óra 42 perckor kitört az első állatbarát vulkán is!

altalt

A vulkánok helyét ezután a bedlington terrierek, a báránybőrbe bújt farkasok vették át. Róluk a következő dolgokat tudhattuk meg:

"A bedlington terrier könnyen tanul akár a terrierek, ám nem annyira önfejű. Nem verekedős, de ha betelik a „pohár", keményen megvédi magát. Különleges külleme, különleges jellemet takar. Terrieres-agársága vagy agaras-terriersége, küllemében, természetében, viselkedésmódjában tükrözi a kettősséget. Családfája Észak-Angliából ered. A terrierek csoportjának egyik legrégebbi tagja, valószínűleg az angliai Northummberland-i vidékről származik. Bár bizonyosság nincs róla, állítások szerint a Dandie Dinmont Terrier , Otterhound, Bullterrier szerepel létrejöttében, továbbá az ívelt hát minden bizonnyal a Whippetnek köszönhető."

altalt

Mit tudnak a menhelyes kutyáink? Ezek az engedelmességi bemutatót tartó négylábúak mind az Állatsziget lakói! Akik pedig foglalkoznak velük? Ők az Alapítvány önkéntesei Kolder-Nagy Petra gondozónk vezetésésvel. A második képen éppen Gulliver nevezetű kutyalakónk kapja a jól megérdemelt jutalomfalatját a nagyszerűen elvégzett munka után. Fontos tudni egyébként, hogy a nálunk - átmenetileg - otthonra talált kutyusok azon felül, hogy állandó orvosi felügyelet alatt állnak, oltottak, ivartalanítottak és chippezettek rendszeresen részt vesznek engedelmességi képzésen is. Ezzel is szeretnénk megkönnyíteni a jövőbeni gazdik dolgát, hogy valóban örömet találjanak majd a leendő 'örökbefogadott'-ban.

altalt

Kik azok a Hovawartok? Erről szólt a délután első előadása:

"A Hovawart nem egy hosszú lábú golden retriever, nem egy öntudatos szetter, és nem is egy lógó fülű ónémetjuhász. A hovawart egyszerűen hovawart. Ez azt jelenti, hogy minden keveredés ellenére elsősorban pásztorkutya. Önfejű és vannak saját elképzelései. Gazdájához olyan nagyon ragaszkodik, hogy minden lépését követi, mindenben együtt akar lenni vele. Nagyon nyugodt, békés, csak akkor jelez, ha az valóban szükséges. E tulajdonsága miatt jó társunk a szabadság alatt, utazásainkon. A családdal is jól kijön, és nagyon szereti a gyerekeket. Egy hovawartnak szüksége van mozgásra és elfoglaltságra. Későn érő típus, időre van szüksége, hogy felnőtté váljon, és meghallja a parancsokat. Türelmetlenséggel, és erőszakkal semmire nem megyünk nála, viszont dicsérettel és kedvességgel szinte bármire rá lehet venni. A hovawart az udvar őrzését nagyon komolyan veszi. Nem kell külön tanulnia, hogy védelmezze a gazdát és a területet, ezt megteszi minden kiképzés nélkül is. Ha gazdája meg tudja értetni magát vele, és kézben tudja tartani, az egyetértés és harmónia hosszú évei következnek. A hovawartok máig is egészséges, élénk kutyák maradtak. Megfelelő tartás esetén képesek 12-14 évig is élni. Öregkorukra bölcsek és megállapodottak lesznek."

 

altalt

Természetesen a jól megszokott Tombola sem maradhatott el. Nem is akármilyen nyereményekért! A Rexes meglepetések mellett ugyanis a Cartoon Network és a Royal Canin lepett meg minket különleges tombolaajándékokkal a kicsik és nagyok nem kis örömére!:-)

A hosszú, de annál eseménydúsabb nap után kutya és ember is kellemesen elfáradt.

alt

Találkozunk egy hónap múlva a Madarak és Fák napján, május 14-én!!!!!:-)

 

 

 


altMa született bárányaink:-)

(2011.04.02)

A képek a születés órájában készültek.

Mama és kicsinyei jól vannak:-)


alt alt alt


Víz Világnapja 2011. - Képes beszámoló

Hát ez a nap is eltelt. De bizony milyen jól!

Reggel ugyan aggódtunk, mert az eső elmosni készült a programot. De nem estünk kétségbe!

altA nap egy filmvetítéssel kezdődőtt, majd pedig Baranyi Laci bácsi, a film műsorvezetője, a Víz Világnapja rendezvényünk házigazdája, beszélgetett a gyerekekkel forgatásos éményeiről. Beszélt például Gézáról, az állatkerti tapírról, aki ha megvakarják a hátát azonnal hanyat dobja magát egy kis hasvakargatás reményében.

Miutén a diákok a viziquizt is kitöltötték, Pereszlényi Zsuzsi előadása következett. Zsuzsi tengerbiológus, és az Adrián kutatja a delfineket. Mi másról is mesélhetett volna, mint a delfinekről. A gyerekek tátott szájjal figyeltek minden mondatot, majd pedig lelkesen vettek részt az uszonyfelismerő játékban. Az uszon, a delfinkutatók esetében azért fontos, mert ennek alapján tudják már messziről azonosítani az állatokat a "tenger-óceán"ban.

De nem csak a tenrgerekben élnek vízi élőlények, hanem bizony akváriumokban is. Erről beszélt nekünk Dezse Tibor, akvárium kutató, aki mindenek előtt az akvarisztika történetéről beszélt. Ki gondolta volna, hogy pár száz évvel ezelőtt egy nagy kézipumpa segítségével juttatták az oxigént, a levegőt az akváriumokba?

 

Délután a program - eső ide, eső oda - a szabadtéren folytatódott. Miután minden látogató megfelelő mennyiségű töki pompost vett magához (töki pompos = kemencés lángos), megkezdődhetett a rexes kutyák engedelmességi bemutatója Kolder-Nagy Petra vezetésével. Kis lakóinkat önkéntesek tanítgatták már korábban is, és most bemutathatták tudományukat. Lenyűgöző volt!

A Víz Világnapja alkalmából mivel is zárhattuk volna a napot, mint a vízikutyák bemutatójával. Ezen fajtáknak is három jeles képviselőjével: az újfundlandival, a golden retriverrel és a labrador retrieverrel. És miért is hívjuk vízikutyának ezeket a kutyákat? Többek között azért, mert az emberek vízi segítségeére tenyéásztették ki őket annakidején, Mindegyikük úszóhártyát 'hord' az lábujjai között, hogy jobban úszhasson, és 'átázásmentes' szőrzete van, hogy az akár 0 °C fokos vízben se fázzon meg miközben életet ment, vagy zsákámyállatot hoz.

altAz újfundlandi minden vízzel kapcsolatos tevékenységben szívesen benne van. Sok újfundlandiban természetes „mentési ösztön” él – jó néhányszor leírták már, hogy ilyen kutyák megpróbálták partra húzni mit sem sejtve úszkáló gazdájukat. Mint kiderült remekül tarthat lakásban is, mert ha éppen nem kell életeket mentenie, szeret csak úgy elverni és szundikálni akár egész álló nap.

labrador retriever hihetetlen vízszeretete miatt terjedt el az a legenda, mely szerint az újfundlandi és a vidra keresztezéséből származik. Bár régóta létezik az 1900-as évek elején ismerték el önálló fajtának. Őseit új-fundlandi halászok hozták magukkal Angliába, ahol céltudatos tenyésztőmunkával a világ egyik legkiválóbb vadászebét faragták belőle.

 

retriever szó a retrouve szóból származik, jelentése: visszahozni, apportírozni. Ez a tulajdonság nagy előny. Ez egy veleszületett készség, a ladradornak olyan könnyed a fogása, hogy akár egy tojást is elhoz anélkül, hogy eltörné, éppúgy, mint közeli rokona, agolden retriever. A labradornak rövidebb, tömöttebb a szőre, mint a goldennek, de mindkettőjük lételeme a víz.

altgolden retriever nagyon népszerű kutya. Kiváló szaglásának köszönhetően a nyomkeresésben is nagyszerű eredményeket érhet el. A legtöbb golden retriever igen ügyesen látja el eredeti feladatát, a vízi vadak apportírozását is, bár e kutyák többségét ma már családi kedvencként tartják.Világszerte nagyon sok ilyen kutya dolgozik mentőkutyaként vagy vakvezetőként.

Az állatbemutatók betetőzéseként a három nálunk járt labrador közül kettő bemutatta aportírozó tudását az állatszigeti dísztóban. Bár a tó kacsái olykor kicsit elterelték az úszó négylábúak figyelmét a bemutat6ó fergetegesen sikerült, így mi nézők csak áltunk és estünk egyik ámulatból a másikba.

 

Elérkezett a négy óra, véget ért a nap. Egy tombolával köszöntünk el a hozzánk látogatóktól, majd miután mindenki hazasietett elégedetten döltünk hátra székeinken és megállapítottuk: de jó is együtt dolgozni és milyen klassz, hogy mindezt itt, az Állatszigeten tehetjük.

altaltaltaltalt

A kövekező rendezvényünk 2011. április 16-án a Föld Napja - Húsvétváró lesz. Akkor már biztosan szépen fog sütni a nap, sőt a munkától is távoltarthatjuk majd magunkat azon a szombaton. Gyertek majd el minél többen, lesz majd megint csoda bőven!:-)

 


 

Örökbe fogadtuk Grifot, a palackorrú delfint!

(2011. március 19.)

A Víz Világnapja rendezvényünkön meglátogattak minket a Kék Bolygó Magyarország munkatársai. Érdekes és izgalmas előadást tartottak a delfinekről és a tengerbiológiai kutatásokról. Sőt interaktív uszony felismerő versenyt is rendeztek az őket lelkesen fogadó több mint 50 iskolásnak. És mi volt a legnagyobb meglepetés? Ajándékot kaptunk! A Rex Alapítvány ugyanis ajándékként (virtuálisan) örökbe fogadhatta ezt a nagyon kedves palackorrú delfint, Grifo-t. A Kék Bolygó munkatársai pedig virtuálisan örökbe fogadták (az Egyesület nevében természetesen) az Állatsziget legrégebbi lakóját, az Állatsziget indulása óta nálunk lakó, kicsit már süket, kicsit már öreg, de igazán szeretni való kutyát, Roy-t!

altalt



Négynapos kutyajáték eredményhirdetés!

alt

A négy napon keresztül tartó, tündéri kutyákat felsorakozató Rex kutyajáték győztese:

Szabó Krisztián Pihe nevezetű kutyája (a képen őt láthatjuk): 146 like-kal. Gratulákunk neki, és bár felajánlotta nyereményét egy Pihénél rosszabb sorsú ebecskének, szívesen látjuk 19-én, holnap, a Víz Világnapja rendezvényünkön!

Második helyezett (végig fej-fej mellett haladt a küzdelem): Hajnal Viki Kujo kutyája 136 like-kal.

Statisztika:

A versenyenre 50 gazda nevezte be kutyáját és a kutyák összesen 1281 lájkot kaptak.

Hamarosan újabb játékkal jelentkezünk!

 

 


 

Négynapos ünnepi kutyajáték Hill's tápért!

altTölts fel képet kedvencedről a Rex Kutyaotthon Alapítvány facebook oldalára, és szerezd meg a legtöbb like-ot! Akinek a feltöltött fényképét a legtöbben like-olják, egy zsák Hill’s kutyatápot nyer (a nyertes ’kutya’ igényeinek megfelelőt).

A verseny 4 napig tart, március 12., szombat, 00:00 órától március 15., kedd, 24:00 - ig. A játékban csak a március 12., szombat, 00:00 óra után feltöltött képek vehetnek részt.

A nyertesnek a díjat március 19-én a Víz Világnapja rendezvényünkön adjuk át.

A versenyen nem vehetnek részt a Rex Kutyaotthon Alapítvány és Állatsziget dolgozói valamint azok hozzátartozói.

Játsszatok velünk!

 


 

Köszönjük Bónusz Brigád! (2011.02.24.)

Ma nálunk járt a Bónusz Brigád! Az Állatok Mentora díjjal jutalmaztuk őket a minket segítő januári munkájukért. Hihetetlen tiszteletet parancsoló kezdeményezésükre ugyanis az év eleji akciójukkal 646.000 forint gyűlt össze a Rex Alapítvány részére (ennek felét állatbarát adoményozók, msik felét pedig a Bónusz Brigád - Heller Gábor és Kaprinay Zoltán - adományozta).

Az összegből végre elkezdhet felépülni Budapest első macskamentő állomása!

alt alt

A képen balról jobbra: Koleszár István, Heller Gábor, Kaprinay Zoltán, Király Péter

 

 


 

 

Egy méterből a végtelenségbe - azaz Dolly második esélye

alt

BREAKING NEWS! Most kaptuk a hírt:

"Rainbow/Dolly has made it home safe to the Czech Republic. She traveled 428,000 meters on her journey and saw 2 new countries! From 1 meter to infinity! Yukon, Crystal and Jiri" - (Szivárvány/Dolly biztonságban hazaérkezett Csehországba, miután 428 km-t utazott és 2 országot látott. 1 méterből a végtelenségbe! Yukon, Crystal és Jiri)

De hogy miről is van szó pontosan? Kezdjük az elején.

A történet egy vizsla szukáról szól, az egyetlen túlélőről, akit egy lelketlen kutyaszaporítótól mentettek meg. Az egész egy sötét, téli estén kezdődött... de beszéljen erről inkább az egyik tanú, aki Király Péterrel együtt segített ennek az ártatlan négylábú élő lénynek:

"A Szivárványt mindenki szereti…kicsi és nagy, öreg és fiatal.

Mert, a Szivárvány reményt, ad, örömet és boldogságot…!

 

Sötét este volt, mikor útnak indultunk…. hosszú út várt ránk… .

Kobozni mentünk…nem voltunk boldogok; tettük amit tennünk kellett.

Kicsiny falu, még kisebb utcája…döngölt udvar…kutyaháznak nem nevezhető fabódék…lánc.

 

Ez a három csodaszép vizsla „otthona”.

Dolly „háza” volt az első, amit megpillantottam a túlzsúfolt vidéki udvaron.

Még soha nem láttuk egymást, de a szeretet tapintható volt.

A hivatalos eljárás után  a gazdik elbúcsúztak Dolly-tól.

Szívszorító volt, még akkor is, ha tudtuk…a kutya érdekét szolgálja a búcsú.

Lánc….1 méteres lánc… . Leoldottam.

A kis döngölt udvar, a fabódék, az utca…a házak…egyre csak távolodnak… .

 

Sötét este volt, mikor útnak indultunk…. hosszú út várt ránk… .

Dolly…utazott…csendben, okosan…mintha mindig is úton lett volna, valakivel, valahol… .

Pestre érve egy gyors hajnali séta, jutalomfalatok…boldogság!

Fickó pedig elindult a Szivárvány hídon…

 

Szivárványt mindenki szereti…kicsi és nagy, öreg és fiatal.

Mert Szivárvány reményt, ad, örömet és boldogságot…!

 

Mennyi 1 méter? ..és mennyi a Világ?

 

Orosz Éva

2011. január 22."

 

Egy kis magyarázat: Fickó, egy vizslalegény volt, akit megmérgeztek. És bár Péterék hosszú órákon át próbálták megmenteni az életét, Fickó nem bírta tovább és feladta. Most már a szivárványon túlról figyel minket és biztosan boldog, mert párja, Dolly élete olyan lett, mint egy valóra vált, csodálatos mese.

A kislány ugyanis azóta új nevet (Sunna) és egy gyönyörű új életet kapott. Az amerikai származású Crystal és a cseh Jiri fogadták örökbe testvérként Yukon, a világjáró kutyájuk mellé.

alt

Dolly az Állatszigeten Péterrel

alt

Őszinte szeretet

alt

Az első találkozás 'anyuval'

alt

Az új család - Jiri, Sunna és Crystal

 

alt

Az új, négylábú testvér, Yukon

alt

Szabadság! - Yukon és Sunna

 

___________________________________________________________________________________________________

„Egy ország erkölcsi megítélése hűen tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”  ( Mahatma Gandni)

A hágai magyar konzul adta át a Rex Alapítvány kitüntetését egy holland állatvédő szervezet munkatársainak

2011 január 31.-én a Magyar Köztársaság magasrangú tisztségviselői tettek látogatást a hágai Magyar Nagykövetségen. Az ünnepélyes eseményen részt vettek a Rex Kutyaotthon Alapítvány holland  testvérszervezetének képviselői is.

A “Stichting Rex” néven alakult Holland segélyszervezet az elmúlt esztendőben a Rex Alapítvány magyarországi állatvédelmi misszióját nagyértékű adományokkal és önkéntes munkájával támogatta. Az önzetlen segítséget  alapítványunk egy kitüntetéssel, az ‘Állatok mentora’ plakettel köszönte meg, melyet ünnepélyes keretek között Kese Beatrix konzul asszony adott át.

Holland támogatóink áldozatos támogatása révén alapítványunk értékes állategészségügyi és állatápolási felszerelésekhez jutott, valamint a napokban adományként kapott állatmentő gépkocsi révén kibővíthette állatvédelmi szolgálatát.

alt

Dennis Kaaijk átveszi a díjat

______________________________________________________________________________

Csepelen meglőttek egy kutyát

2011.02.06-án a délutáni órákban Csepelen meglőttek egy 1 év körüli kutyát. A kutya súlyos sérülésekkel a közelben tanyázó hajléktalanokhoz menekült. A közelben tartózkodó állatvédő önkéntesek felfigyeltek arra, hogy a közelben (Csepel belterületén) két vadász lövöldözget.  Tekintettel arra, hogy feltételezhető volt, hogy a szerencsétlen kutyát is ők lőtték meg, az állatvédők azonnal értesítették a rendőrséget, és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták a randalírozó vadászokat.

A felelős Állattartás Nemzeti Programkoordinátora Lakos György elmondta, a lövöldözésen tetten ért vadászoktól a helyszínre kiérkező rendőrök négy lőfegyvert koboztak el. A vadászok ellen 4 rendben is feljelentést tettek: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, a vadászati szabályok megsértése, lőfegyverrel való visszaélés, valamint állatkínzás gyanújának fennállása miatt. A súlyosan kivérzett kutyát a Rex Kutyaotthon Alapítvány segítségével a Dr. Juhász Tamás Kisállatkórházba szállították, ahol állapotának stabilizálása után 2011-02-07-én egy két és fél órás heroikus műtét keretében eltávolították a lapockája alá befúródott lövedéket.

A kutya állapota kielégítő, és néhány napos intenzív ellátás után a Rex Állatszigeten várja a teljes felgyógyulást, sőt már ideiglenes befogadóra is talált, aki alig várja, hogy hazavihesse..

A műtét során eltávolított lövedéket bűnügyi szakértőknek adták át ballisztikai vizsgálatra. Amennyiben beigazolódik a fenti bűncselekmények gyanúja, a bíróság akár több évnyi börtönbüntetést is kiszabhat a felelőtlen vadászokra.

alt_____alt

alt

 

 

Országos Katasztrófakezelési Tréning 2011. 01. 29-30.

Fantasztikusan sikerült a Rex Alapítvány és a WSPA által közösen szervezett kétnapos oktatás. A tréningen több, mint ötvenen vettek részt 15 magyar civil állatvédő szervezettől. A magyar résztvevőkön kívül külföldi látogatóink is voltak Hollandiából, Csehországból és az Amerikai Egyesült Államokból.

Márciusban folytatódik a képzéssorozat, ahova azokat az érdeklődőket is várjuk, akik korábban még nem vettek részt a tréningen.

alt alt

Hamarosan kezdődik az okítás.                                   Folynak a technikai előkészületek is.

alt alt

Kamera forog!                                                         Lakos Gyuri még gyorsan súg valami fontosat.

alt alt

Péter, a szinkron tolmács két tűz között.                       A tanárnő, Uta Hesterberg.

alt alt

Orosz Encsi (Állatbarát Alapítvány) jegyzetel.                 Még a világjáró Yukon is figyel.

alt alt

Lázas csapatmunka.                                                  Teljes belemélyedés.

_______________________________________________________________________________________

Megérkezett az új állatmentő!

A Hollandiából érkezett Ford Transit megérkezése után fél órával már át is esett az első bevetésén.

alt alt

A Fóka öbölnél zsákmányukat féltő horgászok zavartak fel egy, a  víz fölé nyúló ágra egy németjuhász -kopó keverék kutyust. A rémült eb nem tudott visszamászni a szárazföldre. A segítség érkezésekor az ijedt állat már a már a félig  fagyos Dunában reszketett. A mentésben résztvevő magyar és holland állatbarátok csatárláncba fejlődve tudták csak felhozni a meredek folyóparton az áthűlt kiskutyát.

alt alt

Szerencsére az Állatszigeten szeretetteljes gondoskodással fogadták, így hamar visszanyerte jókedvét. Reméljük eredeti gazdája mielőbb jelentkezik érte!

alt alt

2011. január 28.

_______________________________________________________________________________________

Pénteken érkezik az első hollandiai állatmentő egy Ford Transit személyében!

Biztonságos és jó utat nekik!

alt

 

 

Országos Állatvédelmi Katasztrófatréning

alt

 

Jelentkezési lap letöltése
Jelentkezési lap on-line kitöltése

 

Jelentkezési időpont módosítás:
A kitöltött jelentkezési lapokat kérjük elküldeni legkésőbb 2011. január 26-ig!

_________________________________________________________________________________________________________________

 

A segélyszállítmány uszályon érkezik // magyar - holland sajtóközlemény

Budapest / Rotterdam, 2011. január 5. szerda

 

A holland állatvédő szervezetek második, ezúttal 2 tonnás segélyszállítmánya csütörtök hajnalban érkezik Budapestre a Fóka öbölbe. A szervezők (http://www.help-hongarije.eu/) a Hollandiában összegyűjtött adományokkal a veszprém megyei iszapkatasztrófa hontalanná vált és így különböző menhelyekre került állatáldozatait kívánják segíteni. Az adományokat szállító uszálynak kalandos útja volt a Rajnán és a befagyni készülő Dunán keresztül, többek között egy másik hajóval is ütközött. A szállítmány szétosztásának koordinálásával a holland szervezet a Rex Alapítvány bízta meg (www.rex.hu).

 

A Rex Hollandia és a JMVR Alapítvány közösen folytatja a magyarországi iszapkatasztrófából mentett állatok segélyezését. Bár az adományok szállítása a világ minden szervezete számára évről vére magas összegeket emészt fel, az alapítványoknak ezúttal szerencséjük volt, ugyanis  a LARA nevű uszály kapitányai felajánlották a segítségüket.

 

„Ronald és Lusanne hajóskapitányok a Hyves közösségi portálon kerestek fel bennünket, és elmondták, hogy gyakran szállítanak különböző dolgokat a Rajnán és a Dunán keresztül Budapestre. Miután volt elegendő üres hely a fedélzeten, felajánlották, hogy több mint két tonna segélyt ingyen elvisznek a hajójukon.“ – mesélte Dennis Kaaijk a Striching REX Nederland egyik munkatársa.

 

Rövid idő volt az hajó indulásásig, a szervezőknek tehát mindent meg kellett mozgatniuk ahhoz, hogy az adományok időben Oude Pekelaból a Harlingeni kikötőbe kerüljenek.  A szerencse azonban ismét a segítságükre sietett. „Önkétenesek hada sietett a segítségünkre“ – emlékszik vissza Dennis – „akik azonnal szervezkedni kezdtek, és mire észbe kaptunk, a négy alaposan megpakolt furgonból és trélerből árlló konvoj már úton is volt a kikötő felé.“

 

Azonban az öröm nem tarthatott sokáig, ugyanis az egyik igencsak megpakolt furgont egy rendőr állítota meg, és miután azt túlsúlyosnak találta a sofört megbüntette, a járművet pedig kiállította forgalomból. Némi átalakítás után a furgon végül mégiscsak elindulhatott, de így csak másnap reggelre érhetett a harlingeni rakpartra az így már késve induló, csak rá várakozó uszályhoz.

 

„December 15-én egy nyugtalanító üzenet ékezett a hajóról. A Rajnán nem sokkal Duisburg előtt egy hatalmas uszály irányítói valamiféle technikai hiba miatt elvesztették a kontrollt a nagy hajó felett, és a LARA-nak ütköztek.“ – meséli tovább Dennis a történetet – „A szerencsétlenség következtében minden keresztülrepült a kabinon, még a karácsonyfa is, melynek díszei a hajó másik sarkában kötöttek ki. És ha ez még mind nem volna elég, a kontrollt vesztett hajó még egyszer a LARA-nak ütközött. Pillanatokkal később a vizirendőrség is a fedélzetre érkezett, hogy felmérje a károkat. Nagy horpadásokat találtak a hajó közepén és farán, ahol a másik uszály beleütközött, de legnagyobb sérülés a hajó belsejét érte, ahonnan több árú el is szabadult és szanaszéjjel röpült. Szerencsére a hajó léket nem kapott így néhány órás veszteglés után folytathatta útját.“

 

Az uszály nem sokkal ezelőtt hagyta el Ausztria fővárosát, hogy hamarosan Budapestre a Fóka öbölbe érkezzen. Az értékes szállítmány ezután átmenetileg a Rex Alapítványhoz kerül, és tőlük jut tovább azokhoz a menhelyekhez, magánszemélyekhez, akik az iszapkatasztrófa során segítséget nyújtotak a bajbajutott állatoknak.

 

„A szállítmány gyógyszereket, kötöző anyagokat, állateledeleket, kutya fekhelyeket, takarókat és játékokat tartalmaz, melyeket az érintett állatoknak szánunk.“ – hangsúlyozta Dennis – „A vörösiszap katasztrófa során az emberi áldozatok mellett nagy számban voltak érintettek az állatok is. A Rex Alapítvány nagyszerű szervezési munkájának köszönhetően azonban a legtöbb állat megmenekülhetett, és visszakerülehetett eredeti gazdájához. De még mindig sok a tennivaló

Magyarországon! A menhelyek tele vannak, az állatok ellátása pedig sokszor – több okból, leggyakrabban anyagi okokból – nem megfelelő.  De mi, a Rex Hollandia Alapítvány pontosan azért vagyunk, hogy megelőzzük az ilyen állati szenvedéseket. Ezért is hoztunk létre egy speciális honlapot, a http://www.help-hongarije.eu/-t, amit felkeresve bárki kapcsolatba léphet velünk, és kérheti a segítségünket.“

 

„Don’t leave the animals in Hungary out in the cold and look for more

information on how to help at the special website

http://www.help-hongarije.eu/

 

Kapcsolat:

 

Margaret Kaaijk.

Tel: +31 (0) 597-855922 begin_of_the_skype_highlighting,

Mob: +31 (0) 6-50811862,

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Stichting REX Nederland

Balkerweg 1984, 7739 PT Vinkenbuurt

The Netherlands

Tel: +31 (0) 597 85 59 22 begin_of_the_skype_highlighting

+31 (0) 597 85 59

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. / www.stichtingrex.nl

 

 

További információ:

 

 

 

Szekszárdi Zsuzsanna

PR és kommunikációs vezető

+36 30 484-1880

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

_________________________________________________________________________________________________

Rex a Bónusz Brigádnál

Jótékonyságra használja sikeres üzleti modelljét a legnagyobb közösségi vásárló portál

Budapest, 2010. január 3. – „Együtt könnyebb” jelszóval az első és legnagyobb magyar közösségi vásárló portál, a Bónusz Brigád 2011. január 3-án jótékonysági kampányt indít, amelynek köszönhetően egy hónapon keresztül bárki "féláron" adakozhat a Rex Kutyaotthon Alapítványnak. A közösségi oldal ugyanis minden 100 Ft adakozást további 100 Ft-tal told meg.

A kereskedelmi tevékenységen túl a közösségépítés mellett elkötelezett portál választása a 18 éve működő Rex Kutyaotthon Alapítványra esett. Az alapítvány menhelyet üzemeltet, itt eteti, gyógyítja és szocializálja az elhagyott állatokat. A 2010. évben közel 400 négylábú talált új gazdára az alapítvány segítségével, jelenleg pedig az Állatszigeten további 116 kutya és 16 macska várja, hogy örökbefogadják (www.rex.hu).

Az egyfajta  programajánlóként működő portál – www.bonuszbrigad.hu – minőségi szolgáltatóktól, elsősorban éttermektől, fitnesz- és wellness kluboktól, kozmetikai szalonoktól, moziktól 50-90% kedvezményt alkuszik ki. Cserébe a szolgáltatást kínálónak nagyszámú új látogatót biztosít. A világon nagy sikernek örvendő üzleti modellt Magyarországon 2010. szeptember 1-én indította el Heller Gábor és Kaprinay Zoltán, a Bónusz Brigád alapítói, akik kezdeményezésükkel eddig már több mint 18 millió forintot spóroltak meg felhasználóiknak.

A Brigád indulásakor azt tűzte ki célul, hogy nem csak egy sikeres üzleti vállalkozást teremt, de egyben közösséget is épít. Ennek egyik állomása a mostani jótékonysági kampány, amit a jövőben további közösségépítő kezdeményezések követnek majd.

A ma már több mint 80 ezer taggal rendelkező Bónusz Brigád elsőként mutatta be a hazai közönségnek a közösségi vásárló modellt és annak előnyeit mind a vásárlók mind pedig üzleti partnerei számára. A Brigád nem csak az első, de a legnagyobb ilyen jellegű weboldal, amelynek több mint 15 ezer lájkolója/követője van a Facebookon (www.facebook.com/bonusz.brigad).

________________________________________________________________________________________________

Nemzeti Állatmentő Csoport alakul a Rex Alapítvány kezdeményezésére

A Nemzeti Állatmentő Csoport célja, hogy segítséget nyújtson váratlan ipari-, vagy természeti csapások, állatvédelmi események, balesetek, katasztrófa helyzetek során bajba jutott állatok mentésénél. Hasonló feladatokat évek óta végeznek a hazai állatvédő szervezetek, azonban erőik egyesítése és tevékenységük összehangolása révén hatékonyságuk jelentősen növelhető. Az állatvédő szervezetek és önkéntesek részvételével szerveződő speciális állatmentő csoport tagjai szakmai képzéseken sajátítják el a polgári védelem és az állatmentés ismereteit, hogy felkészülten és  szervezett  formában vehessenek részt az állatok mentésénél.

ÁLLATMENTÉSI TRÉNING (2010 november 14.) (Jelentkezési határidő: november 10.)

A Rex Alapítvány kezdeményezésére a közeljövőben több elméleti és gyakorlati képzést rendeznek állatvédő szervezetek és az állatmentésben résztvevő önkéntesek részére. Az elméleti előadások során többek között szó esik a vészhelyzetek típusairól (árviz, tűz, ipari katasztrófák, stb.), a katasztrófa elhárítás szervezeti egységeiről, az életmentés és kármentés alapelemeiről, és nem utolsó sorban a bajba jutott állatokkal való teendőkről. Az ezt követő gyakorlati tréning abban segít, hogy egy esetleges katasztrófahelyzet jelentkezésekor a mentésben résztvevők összehangoltan és felkészülten tudjanak fellépni az állatok védelmében.

A tervek szerint a program résztvevõi az illetékes minisztériumokkal és a katasztrófavédelmi hatóságokkal egy közös akciótervet dolgoznak ki és írnak alá, mely tartalmazza a mentésben résztvevők felhatalmazásait, feladatait és közös mentőakcióik pontos protokollját.

Az első alakuló tréning tervezett időpontja 2010 november 14 vasárnap 10-16.00 óráig, helyszíne a Rex Állatsziget ( Bp. 1048 Óceánárok u.33.) A programon való részvétel ingyenes, mely magába foglalja az ebédet is.

Felhívjuk azon állatvédő szervezetek és magánszemélyek figyelmét, akik szeretnének részt venni a mentőcsapat munkájában illetve a novemberi képzésen, jelentkezzenek a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen, vagy levélben a Rex Alapítvány postacímén.

 

_________________________________________________________________________________________________

A Rex Állatsziget programjai az Állatok Világnapján az UGYIH-ban

2010. október 9.-én a Rex Kutyaotthon Alapítvány az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház vendége lesz, ahol a látogatók egyszerre három, állatokkal kapcsolatos kiállítást is megtekinthetnek. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó tárlat „Négylábú Hungarikumok” címmel, vetítettképes ízelítőt ad hazánk őshonos haszonállatairól, valamint színes tablók segítségével mutatja be egyedülálló kinológiai örökségünket, a világszerte nagy népszerűségnek örvendő 9 magyar kutyafajtát. A Veszélyes emléktárgyak című kiállítás –melyet az alapítvány a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal közösen rendez meg - a veszélyeztetett egzotikus fajokról és védelmük lehetőségeiről nyújt áttekintést. Az Észak-pesti régió valamint Dunakeszi természeti értékeit bemutató kiállítás átfogó képet ad azokról a pótolhatatlan természeti kincsekről, amelyekkel Újpest és Dunakeszi rendelkezik, és amelyeket az utóbbi időben a civilizációs ártalmak egyre nagyobb veszélybe sodornak.

A rendezvény folyamán kutyák és macskák örökbefogadására is lehetőség kínálkozik.

További információ: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

_________________________________________________________________________________________________

Köszönet

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki ott volt szombaton az Állatok Világnapja rendezvényünkön. Az alapítvány történetében még soha ennyien nem látogattak ki hozzánk. Több mint 4 ezer ember tolongott időnként a programok helyszínein.
Természetesen ez nem jöhetett volna létre a támogatóink nélkül, és ezúton is köszönjük a Ferreronak a Shopsportnak a National Geographic Channelnek, a National  Geographic Magyarországnak a Royal Caninnak az Anna Mária Villa Hotelnek  az Ebatta kisállat-felszerelés boltnak.
A fellépők is kitettek magukért, köszönjük a Sasvári gyermek musical csoportnak, Sasvári Sándornak, a Bon Bon zenekarnak, Ricsi bohócnak és a KIHOÁ Gang kötélugró csapatnak, akik lélegzetelállító mutatványokkal kápráztattak el bennünket.
A médiát sem hagyhatjuk ki, hiszen itt volt a Tv2, az Ebugatta, a Melitta Tv, az újpesti média, a Blikk és még sokan mások.
Külön köszönet illeti az őshonos Magyar kutyafajta tenyésztőket, hiszen ez a nap róluk, illetve kutyáikról szólt.

Nem feledkezhetünk meg a kutyásokról sem, köszönjük a Rex tanodának, a Flydogs csapatnak, az agilityseknek és a Rex önkénteseknek, akik a Rexes kutyákkal szerepeltek.
Nagyon jó volt látni, ahogy az aprónép élvezi a sok lehetőséget, a korongozást, az arcfestést, kézművességet és az ugrálóvárakat.
Köszönjük a Nagyon Vadon előadásokat Tóth Gábornak és azt a 18 galambot, amit a Rex Kutyaotthon Alapítvány 18. születésnapjára ajánlott fel.
Bizony 18 évesek lettünk és köszönhetően a látogatóknak a legnagyobb ajándékot kaptuk, amit csak kaphattunk, ugyanis szombaton 10 cica és 5 kutya talált gazdára.
Reméljük a jövőben is sokan kilátogatnak hozzánk és találkozunk a rendezvényeinken.

Rex

JavaScript is disabled!To display this content, you need a JavaScript capable browser.

swfobject.embedSWF('/plugins/content/avreloaded/mediaplayer.swf','avreloaded0','400','320','9.0.115','/plugins/content/avreloaded/expressinstall.swf', {file:'http://www.rex.hu/images/stories/videos/2011_1.flv',width:'400',height:'320',showeq:'false',searchbar:'false',enablejs:'false',autostart:'false',showicons:'true',showstop:'false',showdigits:'true', showdownload:'false',usefullscreen:'false',backcolor:'0xFFFFFF',frontcolor:'0x000000', lightcolor:'0x000000',screencolor:'0x000000',overstretch:'false'} ,{allowscriptaccess:'always',seamlesstabbing:'true',allowfullscreen:'true',wmode:'window',bgcolor:'#FFFFFF',menu:'true'}, {id:'p_avreloaded0',styleclass:'allvideos'}); window.addEvent("domready",function(){var s = "warnflashavreloaded0"; if ($(s)){$(s).setOpacity(1);}});

 


 

Szeptember 17-én és 18-án Kulturális Örökség Napjai az Állatszigeten
 
10:00 Előadás: négylábú örökségünk, bemutatkoznak az őshonos magyar kutyafajták
A látogatókra egész nap friss kenyérlángos és bukta vár, mely a kocsiszín melleti búbos kemencében sül majd.
A belépés minden kétlábú és négylábú érdeklődőnk számára ingyenes!
Mi is az Állatsziget?
A káposztásmegyeri Farkaserdő mellett elterülő 2 hektáros területen 2004 nyarára épült fel az a komplexum, amely magába foglal egy 130 férőhelyes európai színvonalú állatotthont, egy állat- és természetvédelmi oktatóközpontot, egy háziállatokat bemutató parasztudvart, valamint az alapítvány által működtetett kutyaiskolát, és a terület közepén életre keltett vizes élőhelyet. Az Állatsziget egységei:
·         Társállat-örökbefogadási központ: az állatotthonból és a hozzá kapcsolódó szociális épületből (gondozói egység, takarmányraktár, állatorvosi kezelő és műtő) áll. Célja, hogy kulturált átmeneti szállást biztosítson bajbajutott állatoknak, valamint felelős gazdához juttassa őket. Az állatotthon lakói az angolszász országokban bevált, kör alakú, 250 négyzetméteres, jurtaszerű épületek fűthető kenneljeiben vannak elhelyezve.
·         Oktatóközpont: a szociális épületben kialakított 40 fős interaktív előadóteremből, valamint a szabadtéri színből áll, ahol évente több ezer diák fordul meg.
·         Parasztudvar: egy olyan őshonos magyar háziállatokat, mezőgazdasági eszközöket és sajátos hazai kultúrnövényeket bemutató háztáji gazdaság, ahol a látogatók oktatótáblák és szakvezetőink segítségével ismerkedhetnek meg a tanyasi élet elfeledett világával.
·         Vizes élőhely: A tó jelenleg 2 vadkacsa családnak, és rengeteg egyéb állatnak (emlősök, madarak, hüllők, halak, stb.) valamint csodálatos ritka vízinövényeknek ad otthont. Hosszú távú terveinkben szerepel egy -a nádasba vezető- tanösvény kialakítása, a vizes élőhelyek jobb bemutatása céljából.

·         Kutyaiskola: Rex Tanoda néven működik az alapítvány saját kutyaiskolája, mely a kb. 50 fős klubhelyiségből, a szabadtéri pihenőkből, valamint a kiképzőpályából áll. Hétvégén délelőtt folynak itt az iskolai programok négylábúak és kétlábú gazdáik számára

 

 
 
„Az iszapkatasztrófa a hazai állatvédelmi mozgalom összefogásának mintapéldája volt, ahol a közös cél és közös akarat ütőképes mentőcsapattá kovácsolta a mentésben és rehabilitációban résztvevő civil állatvédőket és hatóságokat egyaránt.”

(Fotó: Csattos Pál)