Örökbefogadási feltételek

Örökbefogadásra keddtől vasárnapig 10-16 óra között van lehetőség az állatszigeten (1046 Budapest, Óceánárok u. 33.)

Az örökbefogadást minden alkalommal egy személyes beszélgetés előzi meg. Mivel jó esetben egy „kutyaéletre” választunk társat, nem szabad hirtelen elhatározásból dönteni. Célszerű alaposan mérlegelni minden szempontot, begyűjteni és elmondani minél több információt és a legjobb mindig aludni egyet a végső döntés meghozatala előtt. Ezt mi kifejezetten kérjük is, így az első látogatás alkalmával még nincs lehetőség az örökbefogadásra. Arra legkorábban is a második látogatás alkalmával kerülhet sor.

Ezen kívül az örökbefogadás feltétele egy örökbefogadási szerződés kitöltése, ehhez szükség lesz az örökbefogadó személyi igazolványára és lakcím kártyájára, hiszen a szerződést ez alapján töltik ki kollégáink.

Kutya örökbefogadása esetén érdemes gondoskodni pórázról és nyakörvről is, de ezek megvásárlására Alapítványunknál is van lehetőség. Cica örökbefogadás esetén mindenképpen gondoskodni kell biztonságos szállító dobozról.

A kutyák az Alapítványnál a következő ellátásban részesülnek: külső- és belső parazitamentesítés, fertőző betegségek és (3 hónapos kortól) veszettség elleni védőoltás, egyedi megjelölés mikrochippel illetve a 6 hónapos kor feletti kutyák mindegyike ivartalanítva kerül gazdához.

Azért, hogy  jövőben az Alapítványhoz kerülő állatok is hasonló ellátásban részesüljenek, kérjük, hogy kutya örökbefogadása esetén 15.000 Ft felajánlásával járuljon hozzá a rendszer további működéséhez.

A macskák az Alapítványnál a következő ellátásban részesülnek: külső- és belső parazitamentesítés, fertőző betegségek elleni védőoltás, ivarérett kor utáni ivartalanítás, microchip.

Azért, hogy  jövőben az Alapítványhoz kerülő állatok is hasonló ellátásban részesüljenek, kérjük, hogy macska örökbefogadás esetén 8.000 Ft felajánlásával járuljon hozzá a rendszer további működéséhez.

Kutya örökbefogadási szerződés minta

Macska örökbefogadási szerződés minta


Az állat befogadását követően az állattartás minden teendője, felelőssége és költsége egyedül az örökbefogadót terheli. Célszerű végig gondolni, hogy tudja-e vállalni ezeket a kötelezettségeket.

Bárhonnan is kerüljön hozzánk az új négylábú családtag, a legfontosabb, hogy az életkörülményeinkhez legjobban alkalmazkodó, életmódunkhoz leginkább illő társat válasszuk!


Iratkozzon fel hírlevelünkre!






Kérelem

Webshop

Youtube: rexalapitvany