Mint minden menhely, mi is folyamatos helyhiánnyal küzdünk.

Addig nyújtózkodunk amíg a takarónk ér, de ez sajnos nem mindig rajtunk múlik.
Rengetegszer előfordul, hogy a kapu elé, dobozban letesznek kiscicákat, kölyökkutyákat. De többször előfordult már, hogy egy szaporító telep felszámolása kapcsán egyszerre 12-16 kutya érkezik hozzánk.

Vannak olyan állatok, főleg a kölyökállatok, akiknek immun státusza gyenge, így zsúfolt, menhelyi körülmények között, a leggondosabb ellátás és odafigyelés ellenére is könnyen megbetegszenek.

Illetve olyan is előfordul, hogy a gazdi halála miatt egy addig életét végig gazda mellett, lakásban élő állat menhelyre kerül, ami lelkileg nagyon megviseli.
Ilyenkor nagyon jó lenne, ha ki tudnánk helyezni ezeket az állatokat ideiglenes befogadóhoz. Minden kutyának és cicának kijár egy szerető otthon, de vannak, akiknél a menhelyi körülmények csak rontanak az örökbefogadási esélyeken, ezért esetükben különösen fontos, hogy minél kevesebb időt töltsenek itt, inkább ideiglenes befogadónál várják meg míg véglegesen gazdához kerülnek.

Kölyökállatok esetében már az is nagy segítség, ha az ideiglenes befogadó néhány hétre vállalja az állatot, amíg legalább az első, jobb esetben a második oltását is megkapja, hiszen így már védettebb immunrendszerrel kerülhet vissza a menhelyre, ahonnan aztán az örökbefogadás megtörténhet.

Amennyiben ideiglenes befogadóként tudnád segíteni munkánkat, kérjük, írj e-mailt a rexiroda@rex.hu e-mail címre.
Kérjük, írd meg, hol laksz, milyen körülmények között (saját tulajdonú lakás, kertesház), hányan éltek együtt, van-e más állat, milyen lehetőségeid vannak? Inkább kölyök állatot, inkább felnőtt állatot, inkább kutyát vagy cicát tudnál vállalni?

Kérjük, feltétlenül írd meg e-mail címeden kívül egyéb elérhetőségeidet is (lakcím, telefonszám)!

Fel fogjuk venni veled a kapcsolatot!

Köszönjük!







Kiemelt támogatóink

Felelős Gazdik
Dogs Trus
teszt
https://nilsay.hu/
Immunovet
AsiaCenter
Susy Utzinger Stiftung
Vasmacska KávéZOO
Humac
Expodom
BlackRock
Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Webshop

Youtube: 1% esély

Youtube: 25 éve az állatokért!

Youtube: 1% esély

Youtube: rexalapitvany